Nem sok különbség van meggy és meggy között, legalábbis küllemre nem, de az íz, a beltartalom már meghatározó. Az utóbbi években talán éppen ezért került (ismét) gyújtópontba a tájjellegűnek, őshonosnak is nevezhető feketicsi meggy…
Leszűkült (hazai) piac, túltelítettség mezőgazdasági-élelmiszeripari termékekből, visszaszorított árak – a gazda egyre gyakrabban találkozik ezekkel a fogalmakkal, keresve a biztos értékesítés és a nyereséges termelés útját. Az árutermelővé lett földműves kizárólag a nyersanyagtermelésre alapoz, ily módon a piac kereslet-kínálat törvénye és a feldolgozóipar kiszolgáltatottjává vált. A szántóföldi haszonnövények esetében az egységnyi területen megvalósítható szerény nyereség a folyamatos birtoknövelésre kényszeríti a gazdát, így máris adott a polarizáció, egyre mélyül a szakadék a nagy területen gazdálkodók és a kistermelők között. Annak ellenére, hogy az agráriumban is a családi vállalkozások távlatát hangoztatjuk, hogy a szaktárca is feldolgozásra, kisüzemek működtetésére buzdítja a gazdákat, még a követendő nyugati példa is nehezen talál táptalajra. Pedig a tájjellegű termékek, a már elfelejtett házias ízek tálcán kínálják a lehetőséget, mert annak ellenére, hogy esetünkben megcsappant vásárlóerejű piacról beszélünk, mindig megvan az a fogyasztóréteg, amelyik igényli a biológiailag értékesebb (és drágább), az akár ínyencfalatoknak is nevezhető élelmiszert, így, mivel nem iparilag előállított „tömegáruról” van szó, a kis mennyiségek értékesítése is könnyen megoldható. A vállalkozói „mersz” és a hírverés hiánya hátráltatja a kibontakozást, így a szó szoros értelmében vett kisgazdaság még inkább hátrányos helyzetbe kerül.
– Az EU-hoz való közeledés és mezőgazdaságunknak az unióba esedékes integrálódása hátrányos helyzetbe hozza a kis területen gazdálkodókat és a görcsösen a hagyományos szántóföldi haszonnövények termesztéséhez ragaszkodókat. Még nem késő váltani, s itt elsősorban a fiatal, esetenként akár „pályakezdő” gazdálkodókról van szó, hogy ne nyersanyagtermelésben, hanem félkész vagy akár késztermék előállításában gondolkodjanak – vallja Bácsi Gábor, a kishegyesi községi önkormányzat mezőgazdasági-gazdasági felelőse. Azt is hozzáteszi, hogy a községben évekkel ezelőtt felmérték a termékkínálatot és a lehetőségeket, a legkülönbözőbb kiállításokon, termékbemutatókon történt megjelenéssel utat nyitottak a biológialag értékes, nem egy esetben egyedi termékek megismerése és népszerűsítése előtt (az elismerések nem is maradtak el!), de nem beszélhetünk igazi áttörésről, arról, hogy termelésbővítést igénylő piacot sikerült volna szerezni. – Kecskesajtok, kecskehúsból készült ínyencfalatok sokasága, mézbor, a Feketics hírnevét öregbítő, s márkanevet viselő „meggytargyi”, vagyis a meggypálinka még az igényes külföldi piacon is megállná helyét, jelképes mennyiségek el is jutnak oda, de folyamatos szállításról nem beszélhetünk.
– Mi fékezi a kibontakozást?
– Az állandó minőségen és stabil beszállítói áron felül minden piac folyamatos ellátást, tehát nagyobb mennyiségű terméket igényel, ezt pedig összefogás, egyfajta szövetkezés nélkül nem tudjuk biztosítani. A termelés és az idegenforgalom, ezen belül is a faluturizmus összefogásában próbálunk újabb lehetőséget találni, így kihasználtuk a hét végén megrendezésre került feketicsi falunapot és meggynapokat, hogy egy asztalhoz ültessük a vállalkozó kedvű termelőket és az idegenforgalom képviselőit. Az igaz ugyan, hogy a meggy és a meggyből készült termékek voltak gyújtópontban, meggypálinka és meggyes lepény kíséretében, de bárki bemutathatta, fölkínálhatta termékét – mondja Bácsi Gábor.
– Az egyszerű fogyasztó számára nem sok különbség van meggy és meggy között, legalábbis küllemre nem, de az íz, a beltartalom már meghatározó. Az utóbbi években talán éppen ezért került (ismét) gyújtópontba a tájjellegűnek, őshonosnak is nevezhető feketicsi meggy…
– Meg kell tanulnunk végre becsülni saját értékeinket, nem hagyni azokat veszendőbe menni, ahogy megtörténhetett volna a meggyel is. A növényi betegségekkel és kártevőkkel szembeni ellenálló képessége révén alkalmas az organikus termelésre, de ugyanilyen fontos gazdag szín- és ízvilága, ami részben a talajadottságoknak és a mikroklímának köszönhető. Nem hagyható figyelmen kívül a cukrok és a savak harmóniája, az antioxidáns érték sem – veszi át a szót Horkai András, a „meggytargyi” márkanévvel büszkélkedő meggypálinka előállítója, akit a zentai Hagyományos kisüsti pálinka lovagrend tavaly decemberben ütött lovagjává, s némi keserűséggel teszi hozzá, hogy a meggynapokra szerénynek is aligha mondható terméssel készült a falu. – A szélsőséges időjárás áthúzta a termelők számítását, ugyanis virágzáskor zuhogott az eső, alacsony volt a hőmérséklet, nem repülhettek a beporzást végző méhek, ráadásul kétszer jegyeztünk ködöt is, így történhetett meg, amire nem is emlékszem, hogy egyes fákon mutatóba sem találunk termést. Ezúttal le kell mondanunk a meggypálinka előállításáról, legfeljebb bort sajtolunk, de csak annyit, hogy legyen a család szükségletére. Persze más gyümölcsökből azért tervezzük a párlást…
Az egyedül szerkesztett magozógép meggyorsítja és biztonságossá teszi a meggycefre előkészítését
– Horkaiék vállalkozása a meggyre épül, s ennek megfelelően gépek is kísérik a pálinkafőzést, de nem is akármilyen gépek, valamennyi Horkai Andrást dicséri…
– A kistermelő számára megfizethetetlen a minőséges cefre-előkészítéshez szükséges magozógép. Annak idején a topolyai INOMAG szerszámszerkesztőjeként dolgoztam, ezt a gépészeti tudást ültettem át itthoni hobbiműhelyembe is. Egyszerűnek látható centrifugával kezdődött a fejlesztés. Az 50 literes edény alján elhelyezkedő tárcsa összezúzza a bogyót, a pép a szűrön keresztül távozik, anélkül, hogy egyetlen mag is a cefrébe kerülne. Így nem kell attól tartani, hogy a pálinka cianídtartalma a megengedettnél esetleg magasabb lesz. Ahhoz viszont, hogy a párlat mégis bizonyos, a meggyre jellemző, kesernyés alapízt nyerjen, cianídot már nem tartalmazó száraz meggymagot juttatunk vissza a cefrébe.
– A centrifugát már egy igazi találmány, a magozógép követte…
– A nagy teljesítményű ipari magozógépek sok ezer euróba kerülnek, akárcsak az EU-s követelményeket kielégítő párlórendszerek, kis gépet viszont nem találunk a piacon. Ezért határoztam el, hogy magam szerkesztek kis magozógépet, amilyenre sok vajdasági gazdaságon szükség lenne. A gép legfontosabb alkatrészéhez, a dobhoz több mint egy évig kerestem a megfelelő anyagot, mígnem egy nagy átmérőjű, vastag falú, műanyag csőben találtam meg, ami nem egyéb, mint a gázvezeték csöve. Ezen a dobon 16 sorban helyezkednek el bogyót befogadó fészkek, egy-egy sorban 8-8, ezek felett a le-fel mozgó magozótűk, s a 250 W-os villanymotor-meghajtású gép másodpercenként 8 bogyóból szúrja ki a meggymagot, a meggyhús pedig egy ferde csúszdán távozik a tárolóedénybe. A teljesítőképesség 70-80 kg magozásra előkészített, tehát megmosott és szára nélküli meggy. Gyors, kifogástalan munkát végez! Akárcsak az alma- és körteszeletelő gép, melynek óránkénti teljesítőképessége 400-450 kg gyümölcs.
– A párlásban egyedinek mondható módszert alkalmaz, erre szolgálnak az infúziós tűk és adagolók…
– Dr. Vörösbaranyi István hívta föl a figyelmemet, hogy még meg sem kezdődik a desztilláció, máris értékes illóanyagok távoznak a kazánt és hűtőt összekötő csövön a fokozatosan melegedő cefréből. Ennek megakadályozására kapja az infúziót a párlat. Ugyanis a vertikálisra forduló csőrész ki van fúrva, abba a furatba ágyaztam az infúziós tűt. A palack persze nem infúziós folyadékot tartalmaz, hanem előző évi pálinkát, már amilyen gyümölcsből éppen az új készül, s ez a pálinka cseppenként jut a hűtő csőbe, benedvesíti annak felületét, így leköti az éppen távozni készülő illóolajokat, tehát azok nem mennek veszendőbe. Ezt visszajuttatom a pálinka legértékesebb részébe, a közép-párlatba, s ahogyan mondjuk, később palackba zárom az adott gyümölcs zamatát, teljes ízvilágát. Készen áll minden az új párlási idényre, s csak sajnálhatom, hogy ezúttal nem a meggy „nyitja” a munkát. A tartalékokban azért van annyi, hogy kedvenc italommal, meggypálinkával koccinthatunk a meggynapokon is – hangsúlyozza Horkai András.
