A földművestársulások is lehetnek zárt társaságok saját, jól behatárolt érdekeikkel és köreikkel. Erről győződhettünk meg a múlt héten a búzaár körül kialakult huzavonában, ahol a jelenlegi legismertebb gazdaegyesületek szembekerültek egymással annak ellenére, hogy az elmúlt napok termelőkre nézve legfontosabb témájában, a kenyérgabona ára körüli kérdésben nincs közöttük nézeteltérés. Nem találni ma olyan földművest vagy gazdaszervezetet, amely elégedett volna a fölvásárlók részéről – a múlt héten – fölkínált kilogrammonként 10 dinár körüli összeggel. Hogy is lehetne, amikor ez az önköltségi árat sem éri el.
A nézeteltérés a cél felé tartó módszer körül alakult ki a médiában legtöbbet szereplő, földműveseket tömörítő ernyőszervezetek között: az egyik oldal tárgyalna, a másik oldal tiltakozna. A 100P Plus és a Földművesek Társulása (régebbi nevén a Vajdasági Földművesek Társulása) a kormánnyal való megegyezés híve. S ez csöppet sem lephet meg bennünket, hiszen e két szervezet – amelyeket sokan kormányközeliként határoznak meg – nem a radikális megoldások híve, s vezetőségük teljes mellszélességgel támogatja az agrártárca azon törekvését, hogy nyugati típusú, 100 hektáros és azon felüli magángazdaságokra épülő termelői szerkezetté alakítsa át a hazai mezőgazdaságot. Nyilván azért, mert maguk is haszonélvezői ennek a már beindult tulajdonjogi és termelői átrendeződésnek.
Az útlezárást sem kizáró tiltakozás mellett az idén alakult Szerbiai Földművesek Társulása szállt síkra. Az új szervezet ezzel az akciójával, a szerbiai médiának köszönhetően, országos ismertségre tett szert. A szerbiai méretűnek beharangozott gazdatiltakozásuk valójában csak elszórt méretűnek volt mondható, ott volt számottevőbb – Szerémségben és Dél-Bánátban –, ahol ennek az új egyesületnek a bázisa van. Országos, de legalább tartományi méretűvé akkor válhatott volna ez a megmozdulás, ha a másik ernyőszervezet, az észak-vajdasági bázissal rendelkező Földművesek Társulása is csatlakozott volna hozzájuk. A kellő erő felmutatásának a hiányában valószínűleg nem tehettek mást, minthogy visszavonulót fújjanak, s tárgyalásokba kezdjenek, pontosabban a tárgyalásokba meneküljenek.
Bogdan Šuljmanac, a Szerbiai Földművesek Társulásának – a szerémségi Laćarakból való – elnöke értetlenségének adott hangot. „Nem értem, hogy miért nem csatlakoztak hozánk a többiek.” Erre Vojislav Malešev, a 100P Plus elnöke így válaszolt: „Sehol a világon nincs az, hogy az állam döntsön a mezőgazdasági termények árairól.” Majd hozzátette, hogy a kormány a magasabb támogatásokkal segítheti ki a gazdákat nehéz helyzetükből.
Már e a két mondat alapján is világos a két gazdaszevezet közötti felfogásbeli különbség, no de az eszmei nézetkülönbségeket ráértek volna rendezni télen is, amikor eszmélkedésre is jut ideje a földművesnek.
Az összefogásból most sem lett semmi. Ugyanaznap, amikor a Szerbiai Földművesek Társulása tagjai tiltakozó felvonulást tartottak, a 100P Plus és a Földművesek Társulása vezetősége a kormánytagokkal tárgyalt. Ezen a ponton már borítékolni lehetett a végkifejletet. A megegyezésre hajló gazdaegyesület ugyanazt kapta jutalmul, mint a tiltakozás radikális megoldásához folyamodó. (Legalábbis a nyilvánosság elé került hír alapján erre következtethetünk, a kulisszák mögött megszülethető megegyezésekről pedig úgysem tudhatunk meg semmit.) A 400 ezer tonna helyett – amit a tárgyalások mellett síkra szállók kértek – csak 70 ezret vásárol föl az álam, s nem 15 dináros áron, amit a tiltakozók követeltek, hanem csupán 12 dinárért.
Mi pedig ezek után törhetjük a fejünket, hogy kit képvisel itt az állam, s kit a gazdaszervezetek.
