Miért olyan drága nálunk az élelmiszer? Sokan azt állítják, azért, mert a mi termelőink drágán adják a portékájukat. Valójában nem így van, az okot az újratermelési alapanyagok folyamatosan drágulásában kell keresni, másrészt pedig hatalmas a kereskedők haszonvágya. Ugyanazt a terméket különböző kereskedelmi létesítményekben más-más áron lehet megvásárolni, az árkülönbözet elérheti az 50–100 százalékot is.
Miért van ez így, miért uralkodik káosz a kereskedelemben? Elsősorban azért, mert a sebtében végrehajtott magánosítás során az állam eladta a kereskedelmi vállalatokat, az ágazat teljesen átkerült a magánszférába, a „privátok” pedig portékájukért annyi pénzt kérnek el, amennyit akarnak. Régi igazság, hogy a munkából, termelésből nincs haszon, annál inkább a kereskedelemből. Ezért aki csak teheti, kereskedelmi céget nyit, és nem bocsátkozik termelésbe, mert a termelés számos ismeretlennel jár, a kereskedelembe viszont jóval kevesebbet kell befektetni – sok esetben semmit. Nem volna azonban teljes a kép, ha nem a nagykereskedelmi láncolatok fölöznék le a legtöbb hasznot, a kisebb kereskedők pedig csupán leleményességüknek köszönhetően tudnak megmaradni.
A fogyasztóvédelmi szervezetek az utóbbi időben górcső alá vették az árakat és arra a következtetésre jutottak, hogy legkifejezettebb a húskészítmények árának eltérése. A tőkehúst, a sertéscombot például 390–550 dinárért kínálják a hentesüzletekben, a marhahús ára pedig 520–950 dinár. A különbség nem elenyésző, ugyanazért a termékért, ugyanazért a mennyiségért, majdnem dupla árat kell fizetni. Számos esetben 1 kg hús helyett kettőt lehet venni, csak előbb jól szét kell nézni. A kereskedők különösen a tartósított húskészítmények, azaz füstölt húsok esetében tudják hatékonyan „megnyírni” a fogyasztókat. Konkrétan: a füstölt hústért pl. hétszer-nyolcszor többet kérnek el, mint amennyibe kerül az alapanyag, a friss tőkehús.
Az árkülönbség elsősorban a nagy fogyasztói központokra vonatkozik, így Újvidékre is, ahol a fogyasztóvédők azonos élelmiszercikkek árát hasonlították össze. A vizsgált termékek kategóriájába tartozott a hús, kenyér, tej, cukor, rizs, kávé, tojás, tésztafélék, citrom. A hét újvidéki hipermarket közül, amelyekben összehasonlították az árakat, a hús és a tartósított húskészítmények ára legalacsonyabb volt a DIS-ben, a Tempóban és a Mercatorban. Ugyanattól a gyártótól származó, azonos márkájú 200 grammos csomagolású kávé néhol 160, másutt 240 dinárba került, a 100 grammos csokoládé kereskedőtől függően 70–120, a rétestészta pedig 69–120 dináros áron került a vevők elé.
Miért van ez így? Miért engedte ki kezéből az állam a kereskedelmet? Az utca embere azt beszéli, hogy ebbeől sokaknak hasznuk van azok közül, akik közel állnak a tűzhöz. mert százalékot kaptak/kapnak azoktól, akiknek a kezébe átjátszották, akikkel lebonyolítják a kereskedelmet.
És azt sem szabad elfelejteni, hogy az országban működő nagykereskedelmi láncolatok külföldi kézben vannak. Ha sikerül a horvát Agrocornak átvennie a szlovén Mercatort, akkor ez nagy hatással lesz a szerbiai kiskereskedelmi árakra. Ebben az esetben ugyanis egy kézben összpontosulna az Idea, a Mercator, a Roda, melyeknek összesen 290 eladási létesítménye lenne, a belga Delhaise (Maxi, Mini Maxi, Tempo) pedig 365 tudhat magáénak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerbiai kiskereskedelem teljesen monopolizálva lesz, és nemcsak a fogyasztók kerülhetnének hátrányos helyzetbe, hanem a termelők is.
