Vidékfejlesztés, terményeinknek a piaci feltételek biztosítása, európai színvonalú támogatási rendszer. Nem kell félni a gazdaságilag megerősödött parasztgazdaságoktól, mert ezek biztosítani tudják a gazdasági függetlenséget, a józan paraszti elképzelések megvalósítását. Terveink és célkitűzéseink vannak az életben, ezt szeretnénk megvalósítani. Nem a szerencsére várnánk, hanem éppenséggel mi magunk szeretnénk tenni valamit az ügyért. Politikusainknak azt kívánom, hogy legyen ez az új év a jó szándékkal vezérelt viták éve, mert csak így sikerülhet az előrehaladás. Szerencse?! Van ilyen? Gyermekkorom kedvenc kabalája volt ilyenkor újévtájt a kéményseprő. Az a figura, akit ma már teljesen elfelejtettünk, pedig oly kedves volt, mikor az adventi hét valamelyik napján megjelent, mert régen, nagytakarítás előtt, illett kikotortatni a kéményt. A nagymama elővette az aprópénzt a kötényzsebe mélyéről, majd megöntött egy kupica pálinkát, és kedélyesen elcseverészett a fülig kormos Gazsi bácsival. Aztán tisztára takarította a házat, majd a karácsonyt és az új esztendő kezdetét is megünnepeltük. Újév hajnalán visszajött Gazsi bácsi:
Adjon Isten minden jót,
Ez új esztendőben.
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben.
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!
Nagy, kormos seprőjével, kormos kabátjában érkezett, és mindenkit megviccelt. Most nem kotort, de a nagymama szerint elhozta az új esztendő szerencséjét. A gyerekek orrocskáját bekente korommal, nagymamához pedig, aki ilyenkor szép ruhát öltött az ünnep tiszteletére, úgy odadörgölőzött koszos, kormos egyenruhájával, hogy annak nyoma maradjon, majd pimaszul, nagy bajusza alatt mosolyogva odaszólt:
– Ne húzódozzon félre, Katicám, mert nem lesz szerencséje! Egy picit rászolgált magácska is a szerencsére, nemde?
Ilyenkor nagymama fél szemmel nagyapát figyelte, mi pedig a nagy sürgést-forgást. Ma már nincsenek is kéményseprők, talán ezért mondhatjuk a ma emberéről: szerencséje sincs. Sok ember már nem a hagyományos módon tüzel, így kevesebb a kotornivaló. Eltűnt a varázslat, mely a koromban, a seprőben és a kéményben lakott.
Manapság ritkán emlegetik a négylevelű lóherét is, amit a cipőbe tettek, vagy a kabátra varrtak a siker és a szerencse érdekében. Emlegeti-e még valaki a szerencsepatkót, amit ha az ajtó fölé helyezünk, megvédi a házat minden rossztól? A bennlakóknak szerencsét hoz. A ló ezt csak fokozza. Nagyanyám szerint a rétesnek meg a hájas kiflinek, lencselevesnek, sült malacnak is mágikus ereje van. Az óévbúcsúztató bulik fülsiketítő zsivaja elriasztja az ártalmas erőket. Nem engedi őket át az új évbe.
Ezért trombitaszótól hangos, kéményseprős szerencsében gazdag, négylevelű lóherével és patkóval ékesített, paripán érkező, boldog új esztendőt kívánok, mert a kemény és kitartó munkához az életben azért egy kis szerencse is kell.
Baráti üdvözlettel
Kertész Katinka
