A téli hónapok a pihenés időszakát jelentik a növénytermesztő gazda számára, de ilyenkor ismerkedik a szakmai újdonságokkal, a korszerű termesztési technológiákkal. Változik-e a mezőgazdaság iránti viszonyulás, jobbra fordul-e a gazda sorsa az alighogy megkezdődött új esztendőben, alkalmazhatja-e pl. a több, a biztosabb termést szavatoló technológiát, vagy a pénztelenség miatt továbbra is tisztes távolságból kell azt kísérnie? Leginkább ezek a kérdések foglalkoztatják a tavaszi munkákra készülődő mezőgazdasági termelőt, miközben vetési tervét alakítgatva a biztos nyereséget szavatoló növényi kultúrát keresi.
A növekvő termelési költségeket, s ide sorolhatjuk a sok vitát és a tiltakozást kiváltó vízlecsapolási járulékot is, még az olcsó(bb) műtrágya (kár, hogy csak a magas nitrogéntartalmú műtrágyákra vonatkozik a tonnánkénti 5000 dináros támogatás) és az idén is várható területalapú támogatás is aligha tudja semlegesíteni. A szilágyi termelők derekas munkát és nagy ráfordítást követelő, jó minőségűnek aligha nevezhető szántókon gazdálkodnak, de a tavalyi szerény termés és a nyereséget csökkentő kedvezőtlen terményár miatt képtelenek lesznek teljes agrotechnikát alkalmazni. A termelők sorsában osztozik az 530 hektáron gazdálkodó földműves-szövetkezet is.
– Az időjárás alakulását nem befolyásolhatja a termelő, az ismétlődő aszályos évek negatív hatását öntözéses gazdálkodással esetleg mérsékelheti, de sajnos sem az árképzésbe, sem a gazdaságpolitikába nincs beleszólásunk, ami a gazdaságok, de a szövetkezetek helyzetén is tükröződik – mondja Góbor József, a szilágyi földműves-szövetkezet igazgatója. A szövetkezet, nem is olyan régen, biztos támasza volt a gazdának, a falu fejlesztéséből is részt vállalt. Most a puszta létért kell küzdeniük. – Nyugaton tekintélye van a szövetkezetnek, nálunk semmibe veszik. Mi mással magyarázható, hogy a szövetkezeti vagyont, a mintegy 290 hektár termőföldet sem tudjuk a magunkénak, hogy nem jogosultunk a területalapú támogatásra, hogy hátrányos helyzetben vagyunk az állami földek bérbe vételekor. Most még ebből az olcsóbb műtrágyából sem szerezhetünk be termelőinknek, kizárólag akkora mennyiséget, amit szántóinkon elhasználunk. Mindössze annyit tehetünk, hogy termelőinktől átvesszük a gabonát, az olajos növényeket, s annyit, meg akkor fizetünk, amilyen ütemben a feldolgozó átutalja számlánkra a pénzt.
-Tevékenységük a nyersanyagtermelésre és forgalmazásra korlátozódik. Feldolgozás, amivel növelnék a foglalkoztatást és értéktöbbletet is teremthetnének, nem jöhet számításba?
– Szövetkezetünk már 30 évvel ezelőtt ilyen úton járt! A gyógynövénytermesztésben jövőt láttunk, csipkebogyó-ültetvényt létesítettünk, népszerű teaprogramot indítottunk be, majd korszerű szárítót építettünk. Csak a szövetkezetben több mint hetvenen dolgoztak, napjainkra egyharmadára csökkent a foglalkoztatottak száma, a teaprogram is a múlté. Az 500 dináros napszámra még 400 dinárt be kell fizetnünk az államkasszába, több mint 2,3 millió dinárt a földhasználatért, akkor hol találjunk számadást? Marad a klasszikus növénytermesztés. Ebből még egy hasznunk származik: begyűjtjük a szármaradványokat, s a biomasszát fűtésre használjuk. Úgy érzem, többre érdemesült a szövetkezet, többre érdemesült a falu is.
– Szükségünk van a szövetkezetre, még akkor is, ha nem nyújt olyan segítséget, mint néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtt. Ha nem vennék át a gabonát vagy azt a néhány hízót, amit a kistermő előállít, kinek adnánk át? – kapcsolódik a beszélgetésbe Tompa István nyugdíjas gazda, aki mindössze 10 hektárt művel, s ilyen földterülettel nemrég még tekintélyes termelőnek számított. – Ez a terület jólétet biztosított. Gépeket vásároltam, mind a két fiamnak házat építettem a jövedelméből. Most meg egyre inkább az önellátó gazdálkodás felé hajlunk. A szövetkezet műtrágyát, vetőmagot biztosított, hitelt kaptunk szükség esetén, most meg magunkra vagyunk utalva.
– A mezőgazdaság hátrányos helyzete hogyan tükröződik a termelésen, a termelési eredményeken?
– Ez nem nagyon látszik a terméshozamokon, mert azért megmunkáljuk a földet, bármibe is kerül, de a valamikor holdanként felhasznált 350 kg műtrágyát felére csökkentettük. Megcsappant az állatállomány is, de szerencsére szerves trágya azért minden 3-4 évben kerül a termőföldekre. A gyönge terményárat a valamivel jobb hozam semlegesíti.
– Nem is annyira az árakkal van gond, bár most mélyponton az érték, hanem az arányokkal! Nézzük meg a kukorica vetőmagot: egy hold bevetéséhez szükséges magért legalább 400-450 kg árukukorica értékét kell adni, ami több mint 10%-a az esetleges terméshozamnak! – veszi át a szót a 20 hektáron gazdálkodó Kiss László, s azt is hozzáteszi, hogy a termelési és értékesítési bizonytalanság állandó útkeresésre kényszeríti a gazdát. – Egyértelmű, hogy a jövedelem serkent bennünket munkára. Volt olyan év, amikor 5 holdon zöldségnövényt termesztettünk, s azt Zágrábban, Rijekában meg más nagyvárosok piacán értékesítettük, megvolt a lehetőség a fejlődésre. A piacvesztéssel gazdaságunk is módosult, tejtermelésre álltunk át, majd a veszteség miatt a bikahizlalás következett, de öt évvel ezelőtt azt is abba kellett hagyni, s azóta a sertéshizlalásban találok számítást. Azért is jó a sertés, mert könnyen szaporítható az állomány, 6-8 hónap alatt meghízik, folyamatos bevételt szavatol, így teremtem elő a pénzt a befektetésre a növénytermesztésben.
– A gazda a kereslet növekedésében, a magasabb terményárakban reménykedik. Megalapozott ez a remény, illetve derűlátás?
– Remény nélkül már minden szántó parlagon heverne, üresek lennének az istállók, hizlaldák. Az árnövekedés viszonylagos, hiszen ha a két évvel ezelőtti 15,5 dináros búza- vagy a 12 dináros kukoricaárat vesszük alapul, egyértelmű a hanyatlás. Azonban ha arról beszélünk, hogy az ősszel 7 dinárt sem kapott a termelő a kukoricáért, most meg már 10 dináron felül fizetik, hogy a búzát 9,5 dinárért sem tudtuk értékesíteni aratásban, jelenleg 12 dinár körül alakul az ár, csak kedvezőbb a helyzet. A szójánál még kifejezettebb a változás, hiszen már 30-31 dinárt is fizetnek kilogrammjáért. Ennek az a szépséghibája, hogy alig akad termelő, aki tárolta a búzát vagy a szóját, tehát nem számíthat nagyobb jövedelemre. A kukorica java részét meg úgymond „bőrben”, vagyis az állattenyésztésen keresztül értékesíti a legtöbb földműves – mondja Hallai Zoltán, a szövetkezet kereskedelmi vezetője.
– Nagy kiterjedésű legelők övezik Szilágyi határát, valamikor a legelőre járt a gulya, virágzott a sertéshizlalás is. Sikerült-e megtartani a gazdag állatállományt?
– Csak részben. Hosszabb távon jobban járt az a gazda, aki csak a növénytermesztésre alapozott, mintsem tejtermeléssel vagy sertéshizlalással kötötte le magát. Valamikor alig akadt gazdaság fejőstehenek, vagy sertések nélkül. Bármilyen olcsó is a takarmány, 20 dináros felvásárlási árral nem lehet jövedelmező a belterjes tejtermelés, így megcsappant a törzsállomány. Azokban az években, amikor biztos vásárlóknak termeltünk, a szabadkai, a verbászi, a belyei húsárugyáraknak, virágzott a bérhizlalás és évente nem kevesebb mint 10 000 hízott sertés került ki hizlaldáinkból. Ennek egyharmadát sem állítjuk elő. Nem a termelőn múlik a jobb eredmény, hiszen ha értelmét látja a munkának, dolgozik becsülettel. A bizonytalanság, a kiszolgáltatottság kedvetleníti el. Nem kell csodálkozni rajta, hogy hanyatlik a termelés, egyre kevesebb a fiatal gazda – mondja, akár figyelmeztetésül is Hallai Zoltán.
Góbor József: Hátrányos helyzetben vannak a földműves-szövetkezetek, nem fejlődhetnek és nem fejleszthetik a falut sem
Kiss László: Egymás után váltogattam az ágazatokat, de a sertéshizlalásban megtalálom a számítást
A növénytermesztés értékes „mellékterméke” – nem sok földműves-szövetkezetben hasznosítják fűtésre a biomasszát
