A szél okozta talajpusztulást az agrotechnikai eljárások közé soroljuk. Hatásos eljárásnak bizonyult a talajt minél hosszabb ideig tartó élő növényzettel való borítása. Ezért a növénytermesztés szerkezetét, valamint a vetésváltást (növények sorrendjét) kell különös gonddal megtervezni. Növelni kell az évelő takarmánynövények, takarmánykeverékek és az őszi kalászosok részarányát. A széles sortávolságú növényeket az uralkodó szél irányára merőlegesen kell elvetni, mert ez mérsékeli a szél erejét.
Sok figyelmeztető példa van arra, hogy az erdők irtásával, a gyepterületek felszámolásával és a talaj védelmét figyelmen kivűl hagyó földműveléssel milyen, sokszor országrészekre kiterjedő, talaj- és tájpuszítások következhetnek be. Ezek közül legáltalánosabban említett a Texas, Oklahoma, Colorado, Kansas és Nebraska államokban a monokultúrás búzatermesztés céljára feltört millió hektárnyi gyepterület talajának pusztulása.
Vajdaságban legveszélyezettebb területek Dél-Bánátban vannak, ahol a kossava erősen turbulens szélrohama még az őszi vetések talaját is kikezdi. Azonban, az egész tartomány ki van téve a szél pusztító hatásának, ezért szükséges a védekező intézkedések megkezdése.
A defláció kártétele nemcsak a futóhomokra korlátozódik, hanem ma már mindenütt megjelenhet, ahol a szél sebessége eléri vagy meghaladja a 0,08–0,1 mm átmérőjű szemcsék mozgásba lendítéséhez szükséges nyírási sebességet.
A deflációt befolyásolja a szél örvénylése, iránya és a deflációs terület hossza.
A szántóföldi deflációt befolyásolja a talaj:
A deflációt kiváltó tényezők és a védekezési eljárások hatékonyságának eddigi ismeretanyagából következik, hogy a defláció kártételének teljes értékűen egyedül az erdősáv képes útját állni. A szántóföldi talajhasznosítás ma ismert talajvédelmi eszköztára sem képes a kártétel teljes megelőzésére, illetve megszüntetésére. Ezért a fásítás – mint a szélvédelem leghatásosabb eszköze – jelentősen befolyásolja a termesztéstechonológiákkal elérhető talajvédő hatás mértékét. A deflációs terület hosszát:
Az erdő vagy erdősáv szélvédő hatása is csak a famagasság 20–30-szorosa, futóhomok-területeken csak mintegy 200 m, ezért az erdészeti és a termesztéstechnológiai védekezésnek együtt kell megjelennie.
A talaj menti széleroziót tartósan gátló jó védekezési eljárás a cserje- és sövénysorok kiképzése, amelyre kiválóan alkalmask: a Gleditsia, az Elaeagnus és a Tamarix, kökényfélék (Prumus padus), boróka (Juniperus), nyárfafélék (Populus ssp.), kocsányos tölgyfélék (Quercus) és a fenyőfélék (Pinus ssp.).
A termesztett növények védőhatását tekintve abból kell kiindulni, hogy deflációs napok általában március és május közötti időszakban, egyes években ősszel és télen fordulnak elő, amikor igen nagy a növény nélküli talajfelület.
Az őszi és a téli szelek az őszi vetésű növények elmunkált talaját és a kelő, elsősorban kalászos vetések talaját károsítják.
Leggyakoribbak és nagy kárt okoznak a márciusi, áprilisi böjti szelek, mert a tél fagya még az ősszel elmunkálatlan szántás talaját is finom morzsás, szél által könnyen mozgatható állapotba hozza. Gyakori, hogy a 10 m/sec-et meghaladó – 30 m/sec-et is elérő – lökéses turbulens szélviharok a gyengébb őszi vetések talaját is kikezdik. Igen gyakori, hogy a vetőágyra és a talaj minőségére különösen érzékeny – és emiatt igen apró morzsás, sokszor poros állapotú vetőágyba vetett – cukorrépa talaja deflálódik a legnagyobb mértékben, és így újbóli vetése is szükségessé válhat.
A ritkábban előforduló májusi szelek az összes tavaszi vetésű fiatal növényt károsíthatják. Homokos területeken gyakori a burgonya, a dohány és a napraforgó ún. homokverés általi károsodása, amely visszaveti fejlődésüket vagy elpusztítja őket.
A növények védőhatását, illetve állományuk védelmét növelhetjük:
A defláció elleni védelem egyéb módszerei:
