A minisztérium honlapján olvasható levélből megtudhatjuk többek között, hogy „a mezőgazdasági, erdő- és vízgazdálkodási minisztérium számára, ahogyan eddig is, továbbra is a földművesek érdekei állnak majd a középpontban, hogy mindazok, akik professzionális módon foglalkoznak a mezőgazdasággal, tisztességesen megélhessenek munkájuk gyümölcséből...” Magyarán a nem professzionális, a miniszter által „hobbitermelőknek” elnevezett gazdálkodók továbbra sem számíthatnak semmi jóra, vagyis továbbra is kizárják őket a földalapú támogatásokból, amelyet a korábbi bejelentések alapján némiképp növelni szándékoznak az idén.
Ennek a fényében értékelhetők azok az öndícsérő szavak is a levélben, melyek azt taglalják, az agrártárcának először tavaly sikerült kiviteleznie, hogy a jogosultak mind kézhez kapták a hektáronként nekik járó 12 000 dináros támogatást. Ez igaz, csakhogy azt az egyáltalán nem mellékes tényt elfelejti a levélben megemlíteni a miniszter úr, hogy a támogatottak számát, az általa bevezetett szigorítások eredményeképp, csak a mezőgazdasági termelők egyhatodára-egynyolcadára csökkentették, ráadásul a mezőgazdasági nyugdíjbiztosítás kötelezővé tételével, a termelők pénzével igyekeztek föltölteni az ürességtől kongó mezőgazdasági büdzsét. Ennek tükrében már nem is tűnik olyan nagy teljesítménynek a kifizetési kötelezettség realizálása.
Az idei évi tervekből a miniszter levelében a gabona és ipari olajnövények tárolására szolgáló közraktárak működőképessé tételét emelte ki, s hogy a tervek alapján ugyanilyen jellegű közraktárakat létesítenek majd a fagyasztott gyümölcsök és zöldségfélék számára is.