A törökkanizsai Szabó József már több évtizede intenzíven, de nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy megszállottan kutatja szülőföldje, Törökkanizsa múltját. Bizton állíthatjuk, hogy nála senki sem ismeri jobban az Észak-Bánát történetét, amelyről folyóiratokban már több mint félszáz helytörténeti tanulmányt, terjedelmes elemző cikket írt. Kiemelkednek a nálunk ritkaságnak számító gazdaságtörténeti tanulmányai.
Szabó Jóska a könyvtárában (Fotó: Gergely József)
Eddig három könyve látott napvilágot. A legújabb kötete A törökkanizsai kastélyparkok árnyékában címet viseli, amelynek megjelenése kapcsán beszélgettünk a fáradhatatlan kutatóval.
Milyen indíttatással kezdtél el mind mélyebbre ásni szülőfölded múltjában?
– Zentán jártam inasiskolába, a futballozás mellett villanyszerelőnek tanultam, a törökkanizsai Obilić hálóőre voltam 16 éven át. Sokat hiányoztam a suliból, de végül befejeztem, és azóta is a törökkanizsai Aleva üzemében dolgozom. Szülővárosom múltja kiskoromtól izgalomban tartja a fantáziámat, hogy is ne, amikor nagyapám és a nagyanyám is a Tallián bárónál dolgozott. Öregapám báró Tallián Béla földművelési miniszter szobainasa volt. Számos érdekes és izgalmas történetet, anekdotát mesélt az urak életéből, amiről a kastélyok világán kívül élő halandók vajmi keveset tudhattak. A kastélyokat és az azokat övező gyönyörű parkokat fal vette körül, onnan bentről, az uraság családi ügyeiről kizárólag a bejáratos szolgálók révén juthatott ki információ. A könyvben szerepelő írások nagyobb része kötődik a törökkanizsai nemességhez, ezért választottam a kötetnek A törökkanizsai kastélyparkok árnyékában címet.
A Szent György-domborműnél Bogdán József atyával (Fotó: Gergely József)
A fiatal koromban hallott már-már misztikus történetek nyomába eredve, könyvtárakban, levéltárakban állami és magángyűjteményeken kutatva még több, még izgalmasabb eseményt és történetet sikerült napvilágra hozni az évtizedek, mondhatni évszázadok homályából. Nagyapámtól hallottam először Tallián Emil báró vadásztörténeteiről is, arról például, hogy 1911-ben az északi sarkkör tájékán vadászexpedíciójuk hajója a jég fogságába került és majdnem odavesztek, de sikerült visszatérniük, pedig már úgy volt, hogy öregapám is megy keresni a kutatásukra szervezett mentőcsapattal.
Munkáid rendkívül színvonalasak és gazdagon illusztráltak. Hogyan és honnan gyűjtöd, kutatod fel az információkat?
– Nagyon jó történelemtanáraim voltak Törökkanizsán, de nem tanultam tovább, jobban szerettem focizni, lógtam az iskolából. Amikor befejeztem a sportolást, belevetettem magam a kutatásba. Ismeretlenek voltak és tabu övezte a törökkanizsai nemesség családi kapcsolatit, ami engem intenzív kutatásra ösztönzött. A kilencvenes évek elején, több évi kutatómunka után mertem elkezdeni publikálni. Vajdaságban nincs olyan könyvtár, levéltár, múzeum, ahol ne jártam volna. Budapesten állandó vendége voltam az Országos Levéltárnak, a Széchenyi Könyvtárnak, és a Nemzeti Múzeumnak is. Amikor felutaztam Budapestre reggeltől késő estig, az egyik intézményből a másikba menve kutattam.
A visszaállított Tallián-dombormű (Fotó: Gergely József)
Volt olyan időszak, amikor minden pénzemet a kutatásra, anyaggyűjtésre, mikrofilmezésre, régi könyvekre, képeslapokra és térképekre költöttem. Óriási anyagot sikerült felhalmozni, saját könyvtáram van. Negyedikes voltam még csak, amikor először került a kezembe Torontál Vármegye története, ebből kezdtem kimásolni a Törökkanizsára vonatkozó dolgokat. Elhatároztam, hogy megszerzem ezt az alapművet, amire csak évtizedekkel később, valamikor a kilencvenes évek vége felé adódott lehetőség. Nem volt olcsó, de most már kettő is van belőle.
Az információkhoz az említett levéltárakban, múzeumokban kialakított személyes kapcsolatépítés útján tudtam gyorsabban hozzájutni. Már annyira jól ismertek, hogy előre kikészítve vártak a telefonon kért dokumentumok és könyvek, amikor megérkeztem kutatni. Az aktatáskámban ott lapult a literes üveg, saját készítésű ánizspálinka, ami a zárak oldásában sokat segített.
Márka-ezreket költöttem a kutatásokra, de nekem már annyi anyagom van, hogy ha két életem lenne, akkor sem lenne elég a sok érdekes téma feldolgozására.
Hogyan fogadta a szerb többségű környezeted a megszállott múltkutatót, aki állandóan holmi magyar bárókat meg grófokat emleget?
– Nekem itt, Törökkanizsán, szerbül és magyarul kellett publikálnom. Ha az egyik nyelven megírtam valamit, akkor az volt a kifogás, hogy mért nem írtam a másik nyelven és fordítva.
Az új könyve (Fotó: Gergely József)
Még politikai vonalon is meghurcoltak, amikor megírtam az Aleva fűszernövény-feldolgozó üzem monográfiáját. Nehéz volt egy gyár monográfiáját megírni, gazdaságtörténettel nálunk nem foglalkozott senki komolyabban. Nem volt előttem példa, hogy is nyúljak a témához. A kronológiát betartva, vagy hetven embert, egykori dolgozókat, fűszerpaprika-termelőket és felmenőiket is kikérdeztem.
Problémát csináltak abból is, hogy a két világháború között a legnagyobb paprikatermelők magyarok voltak, de ez tény volt. Ennek egyszerű a magyarázata. Az észak-bánáti magyarság kimaradt az első agrárreformból, kis földterületeket kaptak, amit azután intenzíven műveltek, hogy meg tudjanak belőle élni, el tudják tartani valahogyan a családjukat. Mivel a vidék török utáni újratelepítésével Szeged környéki dohánytermelő családok jöttek e vidékre, értettek a bánáti föld megműveléséhez, a paprikatermesztéshez is.
Mi volt az első nagyobb tanulmányod?
– A görög–cincár származású Szerviczky családdal foglalkoztam először, ők, majd az örökösei rakták le a törökkanizsai nemesség, illetve a mai Törökkanizsa alapját. Szerviczky Márk 1783-ban vásárolta meg 15 000 hold földdel egész Törökkanizsát. Ő építtette a Schulpe-kastély néven emlegetett legnagyobb kastélyt Törökkanizsán. Az egyemeletes kúria a legrégebbi bánsági úrlakok közé tartozik. Szerviczky György ösztöndíjalapot létesített, és évente tucatnyi, főleg szerb, pravoszláv diákot taníttatott több mint száz éven át.
A Schulpe-kastély egykori pompájának ma már nyoma sincs (Fotó: Gergely József)
Fájó pont számomra, hogy hiába írtam, népszerűsítettem a törökkanizsai magyarság és szerbség számára egyaránt sokat jelentő Szerviczky család ténykedését, a temetőben lévő családi sírhely, a kápolna az enyészeté, csak, hogy össze nem dől. A Tisza-parton lévő két kastély is omladozófélben van. Összefogással még megmenthetők lennének az utókornak, ennyit megérdemelnek a nagy elődök, akik megalapozták a mai Törökkanizsa kinézetét és városi rangra emelték – mondta többek között Szabó József, a termékeny helytörténetíró.
ELISMERÉSEK, TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS
A Maldeghem-kastélyban ma könyvtár üzemel (Fotó: Gergely József)
Munkásságát a Vajdasági magyar irodalmi lexikon is számon tartja. Helytörténeti feltáró munkáját 2012-ben Szenteleky Irodalmi Díjjal jutalmazták. Alapító tagja a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaságnak és az újvidéki Pčesa Vajdasági Honismereti Társaságnak, amely hét alkalommal Aranytoll elismeréssel jutalmazta helytörténeti tanulmányaiért. Amellett, hogy könyvet írt Tallián Emil világutazó vadászról, a szobrát is sikerült visszaállítani a központi parkba. Az ő tervei alapján készült el 2005-ben a törökkanizsai plébánia épületén lévő Szent György-dombormű, majd 2008-ban az ő kezdeményezésére és anyagi áldozatával került a római katolikus templom bejáratának falára egy emléktábla Szerviczky György kegyúr tiszteletére.
