A Magyar Nemzeti Tanács fejlesztőpedagógiai programja keretében nemrég kezdődött meg Zentán az az újabb háromhetes intenzív kurzus, amelyet a magyarországi Semmelweis Egyetem Pető András Karának szakemberei tartanak a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek és felnőttek számára. A kurzus során a konduktorok a Pető-módszer alkalmazása révén segítik a résztvevők komplex személyiségfejlődését.
A gyermekek nemcsak elfogadják a foglalkozásokat, hanem kifejezetten jól is érzik magukat közben (Máriás Endre fotója)
A ma már a világ számos országában jelenlévő Pető-módszer olyan fejlesztő módszer, amelynek során a konduktorok kijelölik a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára azt a célt, amelyet el kell érniük, valamint megismertetik velük azt az utat is, amelynek segítségével a kitűzött célt el tudják érni. A Pető-módszer névadója, Pető András egyedülálló gyógymódjának alapgondolata az volt, hogy idegrendszerünk a különféle károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, rendelkezik az új kapcsolatok kiépülésének lehetőségeivel, és ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét konduktívnak. Az új módszer hatással volt az egész magyarországi gyógypedagógiai szemléletre, és szerte a világon jelentős változást hozott ezen a területen. Olyannyira, hogy ma már a világ számos országában alkalmazzák a Pető-módszert, amelynek lényege a komplex személyiségfejlesztésben rejlik. A Magyar Nemzeti Tanács fejlesztőpedagógiai programja keretében a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával 2015 óta térségünkben is rendszeresen szerveznek szűréseket, illetve intenzív kurzusokat a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek és felnőttek számára.
SZEMMEL LÁTHATÓ FEJLŐDÉS
Péter Berecz Katalin fia, Huba tizenhárom éves, és CP-vel küzd. A fejlesztőprogramba a kezdetekkor kapcsolódtak be, azóta minden alkalommal részt vesznek az intenzív kurzusokon, és otthon is igyekeznek rendszeresen gyakorolni az ott elsajátítottakat.
– A Magyar Szóban olvastuk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és a Semmelweis Egyetem Pető András Kara szűrést szervez az ilyen típusú betegségekkel küzdő gyermekek és felnőttek számára. A szabadkai szűrésen vettünk részt 2015 végén, majd a nem sokkal később megszervezett első intenzív kurzusra is jelentkeztünk. A mostani már a negyedik kurzus, amelyen részt veszünk, és nagyon elégedettek vagyunk az itt folyó munkával. Nekem nagyon fontos, hogy a fiam is elfogadja ezt a módszert, és hajlandó a szakemberekkel együtt tornázni, együtt dolgozni, sőt kifejezetten jól érzi itt magát. Mivel neki elsősorban mozgásproblémái vannak, szemmel látható, hogy a foglalkozások után könnyebben jár, szinte új erőre kap. Igyekszünk ezeket a gyakorlatokat otthon is elvégezni, emellett Újvidékre is rendszeresen járunk gyógytornára, évente egy alkalommal fürdőbe is elvisszük, tehát amit csak tudunk, megteszünk azért, hogy javuljon az állapota – hangsúlyozza Katalin.
Vadnai Márta fiával, a huszonöt éves Krisztiánnal érkezett az intenzív kurzusra. A programba Katalinékhoz hasonlóan ők is a kezdetekkor kapcsolódtak be. Igaz, Krisztián nem a csoportos, hanem az egyéni foglalkozásokon vesz részt.
– A fiam születésekor az első diagnózis a vízfejűség volt, és az, hogy nem fejlődtek ki a szemei, tehát a vaksága volt az, ami már akkor biztosnak tűnt. Később azzal is szembesülnünk kellett, hogy még négyévesen sem tudott ülni, a járásról nem is beszélve. A fejét sem tudta tartani, csak minimális életfunkciói voltak. Az első reakció egy ilyen helyzetben az, hogy az ember elkezdi keresni az okokat. Azután a lehetőségeket próbálja felkutatni, abban reménykedve, hogy van valami csodaszer, műtét vagy bármi más, ami segíthet. Így találtunk rá annak idején mi is a Pető Intézetre, ahova megpróbáltunk bejutni, ami olyan mértékben sikerült, hogy részt vettünk egy felmérésen. Ott azonban kiderült, hogy a csoportos foglalkozásokba nem tudunk bekapcsolódni. Ennek ellenére beszéltünk egy konduktorral, aki nagyon sok hasznos tanáccsal látott el bennünket – magyarázza Márta, hozzátéve, ezért örültek meg nagyon, amikor meghallották, hogy Vajdaságba is elhozzák a módszert, ráadásul egyéni foglalkozásokat is szerveznek az érintettek számára.
– Az egyéni foglalkozásoknak az a nagy előnye, hogy ilyenkor a teljes figyelem rá irányul, és célzottan az ő szükségleteihez igazítják az elvégzendő gyakorlatokat. A kezdetektől fogva eljárunk az intenzív kurzusokra, és nagyon hálásak vagyunk azért, hogy mindezt itt, helyben biztosítják számunkra, ráadásul teljesen ingyenesen. Úgy gondolom, azoknak a családoknak, amelyeknek fogyatékkal élő tagjai is vannak, óriási szüksége van arra, hogy valaki felkarolja őket. Arra, hogy ne csak meghallgassanak minket, hanem mellénk is álljanak, sőt utat is mutassanak nekünk. Ezek a foglalkozások tapasztalataim szerint az itt lévő gyermekeknek nemcsak a fizikai, hanem a lelki fejlődését is szolgálják, és ez hihetetlenül fontos, nemcsak számukra, hanem számunkra is. Azzal persze tisztában vagyunk, hogy az ún. csoda valószínűleg nem fog történni, tehát az én fiam például nem fog makkegészségesen, ugrándozva távozni a foglalkozásokról. De a realitásokat figyelembe véve nem is ez a cél. Ő olyan állapotban van, hogy legfeljebb elfekvőbe tudna kerülni. Ezt egyébként korábban ajánlották is nekünk. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk kihozni a rendelkezésre álló lehetőségekből a maximumot. Ez lehet például az, hogy felemelje a kezét, felemelje a fejét, az, hogy megforduljon, vagy esetleg az, hogy felhúzza a nadrágját – fogalmaz Márta.
A KONDUKTÍV NEVELÉS NEM CSODASZER
– A konduktív nevelés nem csodaszer, és nem alkalmas minden idegrendszeri sérüléssel élő gyermek vagy felnőtt fejlesztésére. Azért biztosítunk mindig konduktor szakembert is a szűrésekhez, mert a központi idegrendszer sérüléseiből adódó problémák közül sajnos nem mindegyik teszi lehetővé ezt a fejlesztést. Ilyen esetekben nem azért nem segítünk, mert nem szeretnénk, vagy nincs rá kapacitásunk, hanem azért, mert csak azoknak a gyermekeknek és felnőtteknek tudjuk felajánlani ezt a fajta segítséget, akik estében az alapproblémát az idegrendszer valamely olyan sérülése okozza, amiből dominánsan mozgássérülés alakul ki. A társdiszfunkciók nem jelentenek problémát, a vezető tünetnek azonban a mozgássérülésnek kell lennie. Ezt a területet is érinti az a probléma, hogy egyre több balesetből származó központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermek, fiatal felnőtt és felnőtt van. Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a felnőtt ellátás iránt is, ugyanis egyre több agyvérzéses beteg van, és egyre nagyobb számban jelenik meg a Sclerosis Multiplex, illetve a Parkinson-kór is. Ezek a sérülések maradandóak. Éppen ezért nem mondhatjuk azt, hogy a sérülések meg fognak szűnni, azt azonban igen, hogy az önálló életvitelre vagy legalábbis a lehető legnagyobb önállósággal járó életvitelre való felkészítést valóban nagyon komolyan segíti ez a módszer – emeli ki dr. Zsebe Andrea, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának megbízott dékánja, hozzátéve, azzal, hogy megtanítják a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyeket arra, hogy megfogjanak, illetve elengedjenek valamit, azt is biztosítják számukra, hogy utána meg tudják fogni a bögrét, a vízforralót vagy éppen az ajtó kilincsét.
– Minden esetben ragaszkodunk ahhoz, hogy ne a mindennapi élettől elrugaszkodott megoldásmódokat ajánljunk, hanem olyanokat, amelyeket azután a sérült vagy a sérült családja is tovább tud vinni. A legkisebb gyermekeknek az anyukákkal együtt történő fejlesztésére igen nagy igény van. Egy sérült gyermek születését követően a családban az első gyász után egy olyan intenzív időszak következik, amit mindenekelőtt a tenni akarás határoz meg. Ez az időszak nagyon fontos a gyermek életében. Amit ebben az életkorban nyújtani tudunk azáltal, hogy az anyukát, az apukát vagy valamelyik másik családtagot is bevonjuk a folyamatba, az az, hogy mindeközben már a családnak is utat mutatunk arra vonatkozóan, miként adhatják a gyermeknek a lehető legtöbbet ebben a rendkívül érzékeny időszakban, megtanítva őket arra, miként tudják a megszokottól eltérő módon ellátni a napi feladatokat. A háromhetes intenzív fejlesztés után ugyanis a szülőnek, sőt az egész családnak tovább kell azt vinnie, és azokat a dolgokat, amiket a gyermek már önállóan el tud végezni, nemcsak a szülőnek, hanem a család minden tagjának el kell tőle várnia annak érdekében, hogy a fejlődés hosszú távon is fenntartható legyen. Ez az ún. mamás csoport kiemelkedő eredményeket mutat, akárcsak a felnőttek esetében az életvitelprogram. A köznevelési intézményhálózathoz tartozó gyermekek, tehát az óvodás és iskolás gyermekek ellátása általában az adott településeken megoldott. Éppen ezért ott elsősorban arra törekszünk, hogy a pedagógusokat tegyük alkalmassá arra, hogy a többségi óvodai és iskolai csoportokba járó, valamiben más vagy esetleg sérült gyermekekkel is tudjanak differenciáltan foglalkozni. Ez rendkívül fontos, hiszen véleményem szerint nincs olyan óvodai vagy iskolai csoport, amelyben ne lenne olyan gyermek, akinek differenciált oktatásra, illetve nevelésre van szüksége. Itt tehát arra törekszünk, hogy olyan továbbképzéseket szervezzünk, amelyek keretében a végzett pedagógusok gyakorlatorientált tapasztalatokat tudnak szerezni arra vonatkozóan, hogy amennyiben az óvodai vagy iskolai csoportjukban sérült gyermek van, dominánsan mozgássérült természetesen, akkor hogyan tud neki segíteni, hogyan tudja a közösség tagjává tenni, hiszen ez lehet az alapja a sikeres társadalmi integrációnak – fejti ki dr. Zsebe Andrea, hozzátéve, a felnőttek ellátásában is igen pozitív tapasztalataink vannak.
– A felnőttek esetében az a probléma, hogy gyakran azt mondják: ilyen vagyok, ez van. Nem nagyon akarják, hogy mozgassák őket, vagy új ötleteket adjanak nekik. Éppen ezért motiválásra is szükség van, amiben rendkívül fontos szerep jut az ember-ember közötti kapcsolatnak. Meg kellene értetnünk velük, mennyire fontos az, hogy mondjuk egy agyvérzés utáni állapotban a fejlesztés hatására valaki újra képes lesz kommunikálni, újra képes lesz egyedül felöltözni, újra képes lesz ellátni önmagát, hiszen az életminőség javítása minden életkorban ugyanolyan fontos, ezt nem befolyásolja az, hogy valaki ötven, hatvan vagy éppen hetvenéves – szögezi le a Semmelweis Egyetem Pető András Karának megbízott dékánja, akivel mindebben Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke is egyetért, aki kiemeli, ma is azt a mechanizmust alkalmazzák, amit még 2015-ben elkezdtek.
AZ ÉLETMINŐSÉG JAVÍTHATÓ
A szülők tapasztalatai szerint a foglalkozások a gyermekek fizikai és lelki fejlődését is szolgálják (Máriás Endre fotója)
– Először szűrünk, felderítjük a terepet, megvizsgáljuk, hogy mire van igény, és utána lépünk tovább. Ebben a folyamatban nagyon fontos szerep jut a tanácsadásnak is, hiszen ezáltal a családnak is visszajelzést, megerősítést tudunk adni. Ezekben az esetekben ugyanis az egyéni problémák nem korlátozódnak az egyénre, hanem a családra, sőt arra a közösségre is kiterjednek, amelynek a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek tagjai. Folyamatosan gyűjtjük az információkat a terepről, ugyanis azt szeretnénk, ha minél több érintettnek lehetőséget tudnánk biztosítani arra, hogy részt vegyen ezeken a fejlesztő foglalkozásokon. Ezért döntöttünk úgy, hogy már most, az idei első kurzusunk alkalmával, egészen pontosan március 20-án és 21-én elmegyünk Muzslyára felméréseket végezni, a közeljövőben pedig Nyugat-Bácska valamelyik településén is szervezünk majd felmérést annak érdekében, hogy abban a régióban is minél eredményesebben feltérképezhessük, milyen típusú sérülésekkel küzdenek az ott élő emberek, és azt követően olyan kurzusokat tudjunk számukra biztosítani, amelyek a leginkább alkalmasak arra, hogy a fejlődésüket szolgálják, ugyanis nagyon fontosnak tartjuk, hogy térségünkben is meghonosítsuk azokat a módszereket, amelyekkel az ilyen betegségekkel élő személyek életminősége jelentős mértékben javítható. A kurzusokba beépítettük a korai fejlesztést, amelynek keretében a konduktorok a gyerekekkel foglalkoznak. Ide azok jelentkezhetnek, akik CP-ben szenvednek, illetve veleszületett vagy szerzett központi idegrendszeri sérülésekkel küzdenek. A fiatal felnőttek és a felnőttek számára meghirdetett foglalkozásokra elsősorban azokat a személyeket várjuk, akik stroke utáni kezelésre szorulnak, illetve Parkinson-kórban vagy Sclerosis Multiplexben szenvednek – szögezi le Perpauer Attila, hozzátéve, az, hogy az általuk szervezett szűrésekre egyre többen jelentkeznek, arra enged következtetni, hogy térségünkben is egyre többen ismerik fel a Pető-módszerrel történő fejlesztésben rejlő lehetőségeket.
– Nagyon sok családban érzik, hogy valami probléma van. Ezek a problémák azonban sok esetben szerencsére nem is annyira súlyosok, mint ahogyan gondolják. Ha a szülők tudnának beszélni egy szakemberrel, aki el tudná mondani nekik, hogy igen, van egy megkésett mozgásfejlődés, de az nem annyira súlyos, hogy fogyatékosságnak kelljen tekinteni, és esetleg tudna ajánlani egy-két olyan feladatot is, amelyek a fejlesztésüket szolgálhatnák, az nagyon sokat segítene számukra. Ezt hívjuk konduktív tanácsadásnak, ami Magyarországon a védőnői rendszer részét képezi. Budapesten például minden kerületben ott vagyunk a védőnők mellett, és a konduktorok minden héten egy nap konduktív tanácsadást végeznek. Ott, ahol komoly problémákat látunk, fontos, hogy betereljük őket egy olyan ellátórendszerbe, ahol rendszeresen biztosítani tudjuk számukra a fejlesztő foglalkozásokat. Az sem jó ugyanis, ha azt mondjuk, hogy jöjjenek el egyszer, és azután annyi. Ezért kértem azt, hogy itt, Vajdaságban is stabilitásra próbáljunk törekedni annak érdekében, hogy az emberek számíthassanak ránk. Ennek jegyében az idei évben már három alkalommal meg tudjuk szervezni a háromhetes intervallumfejlesztésünket, ami nagyon nagy eredménynek számít, hiszen biztonságot ad, stabilitást jelent a családoknak. Ha találnánk olyan pedagógusokat, akik értik, mit jelent konduktív szemlélettel differenciálni egy gyermeket, akkor hosszabb távon is meg lenne oldva a gyermekek fejlesztése. Éppen ezért most mindenekelőtt ez a célunk, ez az, amin dolgozunk kell – fejtette ki dr. Zsebe Andrea, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának megbízott dékánja, hozzáfűzve, az ennek megvalósításához szükséges feltételek megteremtésében igen nagy előrelépést jelentett a tavaly átadott Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, ugyanis így akár már a közeljövőben megkezdődhet a kihelyezett képzés akkreditációja, valamint a képzések meghirdetése is, ami újabb fontos előrelépést jelenthet majd a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek fejlesztése és felkarolása terén.
