Május a természet újjáéledésének a hónapja, ekkor hallhatjuk a legtöbb és legszebb madárdalt, érdemes kimenni a parkokba, ligetekbe, erdőkbe, de a mezei pacsirta messze hangzó éneke is lenyűgöző, amikor szinte függőlegesen, mintha csak zsinóron húznák, emelkedik fel a bárányfelhős ég felé. Május elején még éjszaka sem maradunk madárdal nélkül, a legszebb hangú énekesmadaraink közé tartozó fülemüle, bülbül vagy csalogány hímje olykor egész éjjel szól, mondja a magáét, a megunhatatlanul változatos strófáit.
Gergely József felvétele
Május 10-én csütörtökön volt a madarak és a fák napja, amit vidékünkön már több mint száz éve megünnepelünk. E napon nemcsak a tarka tollruhás, a szárazföldeket, az erdőket, a mezőket és a vizeket benépesítő, csodálatos, apró, gyűszűnyi, mint a kolibri, vagy termetes, mintegy túzokkakas-méretű madarakra, a madárvilág nagy részének otthont, élőhelyet, táplálékot biztosító fákra, az erdők szépségére és fontosságukra koncentrálunk, hanem az élővilágot fenyegető veszélyekre is igyekszünk ráirányítani a közvélemény figyelmét.
A mostani hét végén pedig itt a vándormadarak világnapja. Hogy a madarak és fák napja mellett miért kaptak 12 éve külön világnapot a vándormadarak? Erre a kérdésre nem nehéz választ adni, hiszen ha csak kicsit is belegondolunk, mennyi viszontagságon mennek keresztül a vándormadaraink a hosszú, sok esetben több ezer kilométeres tavaszi, majd az őszi vándorútjuk során, akkor már érthető az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által meghirdetett vándormadarak világnapjának a jelentősége. A vándormadaraink számának folyamatos, olykor drasztikus csökkenése ráirányítja a figyelmet a környezetátalakulás, a környezetvédelem és nem utolsósorban a klímaváltozás kontinensméretű problémájára. A madarak érzékeny indikátorai a környezeti változásoknak, a természetes élőhelyükön történő változásokra nem tudnak néhány év alatt reagálni. Hogy is tudnának, amikor csak évezredekkel, tíz- és százezer éves léptékkel mérhetők az evolúciós változások, a fajoknak a környezeti adottságokhoz való alkalmazkodása. A hosszadalmas fejlődési folyamat végén az egyes élőlények, így a madarak is a természet adta lehetőségekhez igazodva táplálék- és élőhely-specifikus lényekké váltak. A természetben kialakult egy egyensúly: a növények az állatokhoz – gondoljunk csak a megporzást végző rovarokra, denevérekre, madarakra –, az állatok pedig a növényekhez alkalmazkodtak, táplálékot, búvóhelyet, pihenő- és fészkelőhelyet kapnak tőlük.
És akkor megjelent a veszedelem, az ember. A szentírás szerint az Úr hat nap alatt teremtette meg a Földet, és annak minden élőlénye feletti uralkodásra alkotta meg az emberi fajt. Azért azt a „nagytalpú” sem gondolhatta komolyan, vagy nem látta előre, hogy az uralkodásra teremtett kétlábú lények milyen viharos gyorsasággal belakják („sokasodjatok”) a Földet, és milyen hamar visszaélnek a bizalommal, és annyira eluralkodnak a Föld javai felett, hogy bolygónk már képtelen kivédeni, kiheverni a mindennapos fosztogatás és kizsákmányolás következményeit.
A környezeti változásokra érzékeny vándormadarak példájánál maradva a szélsőségek felé haladó időjárás következményei már elviselhetetlenekké váltak. A gyors változások kihatnak a madarak élőhelyére, különösen a táplálékforrások elérhetőségére. Nagyon egyszerű a képlet: egy Afrikában telelő énekesmadár tavasszal a megszokott időben, április közepén tér vissza a fészkelőhelyére, a fecskéink mégis tömegesen haltak éhen, mert 5-6 napon át tartó rendkívüli hidegben a rovarok nem repültek, és egyszerűen éhen haltak.
A rapszodikus időjárás mellett talán még nagyobb „rendszerbeli” gondot jelent az utódnevelés megfelelő időzítése. Ha például egy örvös légykapó pár május közepére költi ki – ahogyan mindig is tette – a fiókáit, akkor az azért van, mert időtlen idők óta ekkor van az erdőben, a fákon, a bokrok levelein a legnagyobb hernyókínálat. Azaz, hogy csak volt, mert közben épültek, készültek a füstöt, szén-dioxidot okádó gyárak, az autók millió, és emelkedett az évi átlaghőmérséklet. Előbb ébrednek tavasszal a rovarok, hamarabb szaporodnak, a hernyócsúcs már nem május közepén van, hanem mintegy tíz nappal korábban. Na de honnan tudhatná ezt a környezetéhez precízen alkalmazkodott, az idők folyamán a génjeibe ivódott viselkedésformákat követő légykapó meg a többi énekesmadár.
A fiókáikat felnevelni próbáló madárszülők a hernyócsúcs eltoldósa miatt kevesebb táplálékot tudnak gyűjteni. Egy fészekaljból kevesebb, öt helyetttalán csak három fióka tud kirepülni. A kevesebb fehérje kisebb testméretet eredményez, csökken a kirepülő fiókák túlélési esélye. A madarak, az élőlények legnagyobb része képtelen egyik napról a másikra – még évtizedek alatt sem – alkalmazkodni a bekövetkezett változásokhoz. Ennek súlyos következményeit máris tapasztaljuk. Az Európai Unióban a felmérések szerint az elmúlt 25 évben 300 millióval csökkent az énekesmadarak száma. Elképesztő!
A madárállomány drasztikus csökkenéséhez számos más környezeti tényező is hozzájárul. A vándormadarak útját például sok ezer kilométer elektromos vezeték keresztezi. A villanykarók alatt talált elhullott madarak számából a magyar madarászkollégák kiszámították, hogy csak e kis ország területén évente több mint félmillió madár – és nem csak vándormadár – pusztul el. A nemzeti parkok területén sokfelé már föld alá vitték az elektromos vezetékeket, ami bár drága, de a legjobb megoldás, és a frekventált területeken mindenképpen alkalmazni kellene.
Tollas barátainkra különösen nagy veszélyt jelent a természetes környezetük átalakulása. A szélsőséges időjárás, a környezetszennyezés és klímaváltozás tizedeli a madárvilágot. A (vándor)madarak és fák napja a környezet és madárvédelem fontossága mellett ráirányítja a közvélemény figyelmét az éghajlatváltozás elhatalmasodó problémájára. E téren javulásra azonban mindaddig nem számíthatunk, amíg a nagyhatalmak, a legnagyobb szennyezők még a klímaváltozás puszta tényét is ignorálják.
