(Nota bene!) a szerelem minden, csak nem az a rózsaszín celofánba csomagolt selyemcukorka, amelyet a legújabb millennium próbál véled elszopogattatni évente legalább egyszer – de akkor aztán két marokra.
A szerelem izzás, pokoltűz és mennyei fény mélyvörös/acélkék lángja, olykor éjszínbe rejtezett, máskor bántó fehér fényekbe öltözött; és szerelem, persze, a szivárvány is, hidegével, melegével, hullámvasút a spektrumarénán át. Jéggé olvadás és álomdermedés. Éles – és édes! – staccatója a szívnek, aritmiás lúdbőrzés a holdfényben. Mert, igen, holdkórosság is, és kór egyáltalán, szent kór, de a profán kellemetes cseppjeivel fűszerezett. Része a halálnak – beteljesülése a la petit mort, a „kicsi halál”! –, ugyanakkor íját az Életre szegzi. Démoni – tehát isteni – misztérium.
Nem véletlenül van a világnapja a lelki betegekkel és az epilepsziásokkal ugyanabban az időpontban. Lupercalia ünnepe. Ott a farkas, de természetesen a Hold is a szótőben: és nemde bár farkasként vonítod a Holdat, barátom, magad is, amikor egy időben annyira fáj, ám édes is a kínja a te szívednek szerelmes hajnalokon? Vagy alkonyokon. Borra vágysz és balzsamokra – de leginkább a te Kedvesed ajkának írjára minden hosszú/röpke percedben. Úgy érzed, menten elégsz, és visszalényegülsz eredeti fényönmagadba. Szerelem. A pillanat, mielőtt te vagyok lesztek, és utoljára még átrezgi önmagát a meglágyítatlan, de lassan olvadozni kezdő ego. Eme láznak a 39 Celsius-fok az ideális hőmérséklete.
Sajnos kevés ideig marad meg ezen a hőfokon, 40 foknál felforr, aztán párája még egy ideig egybeszorulva marad tested cserépedénye felett, ám ezen túl már megsemmisítővé válik a delírium. Ha nem vigyázol. Azaz ha következetesen rajta maradsz a megkezdett meredek pályán. Felfelé? Lefelé? Nincsenek itt már irányok, ahogyan szabályok sem, semmi. Levetkőzted a buta rációt – hála érte! –, ám egyúttal a mértéked is elveszett. Anélkül pedig? Elveszett vagy.
Mert a mérték... a mérték a veleje ennek is, mint minden gyógyírjának a Földfeletti alatti kínoknak, az emberlét fájdalmán enyhítőnek. Hogy eljuss a mi vagyunk-ba, visszatérhess eredeti fényönmagadhoz, azaz hogy egyből a háromba léphess – a szeretethez.
...de most a szerelemről beszélünk, a szeretet egyik – jócskán bonyolultan megkonstruált – előszobájáról, ó, melynek mindég a legelső pillanatai, hőfokszökkenései a legédesebbek, amikor tulajdonképpen még nem is sejted – sokadszorra pedig éppen hogy tagadod magad előtt – jelenlétét, csak azt veszed észre egyszerre, hogy cseppet meglódult veled a világ, élesebbek lettek a fények, a színek: szóval mintha a Psilocybe cubensis gyümölcséből rágcsáltál volna el egy maroknyit... és amikor a másik tekintetében ugyanezt látod tükröződni. És amikor még nincs benne semmiféle kérés... ahogyan a sajátodban sincsen. Csupán az érzés cseppet szédültnek és ütődöttnek tűnő derengése.
...mert ne feledd, barátom, a szerelem minden, csak nem cserekereskedelem, ott veszítesz és forrsz túl, ahol viszonzást vársz, bármilyen formában. A szerelem – mint ahogyan a szeretet felsőfokon – maga az önvaló egyik furcsa manifesztációja a Földfeletti alatt. A „bajok” mindig ott kezdődnek, amikor számon kérsz, vársz valamit cserébe a másiktól. Hát nem látod, hogy a másik szintén te vagy az önmagad? Adnod kell tehát – és vedd csak észre, örömöd is ebben telik egyedül –, adnod, önmagad átadnod, nem törődve semmi egyébbel, különösen a viszonzással nem, hiszen ennek értelme sincs ebben az esetben – ahogyan értelem nincs most egyáltalán, nem szabad lennie, patvarba az értelemmel! Tacskó kölyök itt az értelem, ahol a szerelem holdvonítása az egeket megrepeszti, elültetvén ott a szebb holnap magvait. Ha elég ügyesen csinálod. Akkor a szerelem beavatássá lényegül. A szeretet Anyaméhévé, igazi önmagunkká, az enyémmé és a tiéddé, kedvesem és barátom.
Istenszerelem minden szerelmünk, csak merjünk lemondani gyarló sárbéli önmagunkról, eresszük el apránként a televénybe kapaszkodó léggyökereinket az éjben, kapaszkodjunk fel fokonként valódi önmagunk csillaglajtorjáján a holdkaréjig, a magas Égig, egyre feljebb és feljebb, ahová két kezünk már régen kihajtott és gyökeret vert.
Szerelmes barátaim, itt a pillanat! Igen, ez az! Rugaszkodjunk!
