Néhány héttel ezelőtt nagy sikerű jótékonysági koncertet adott az adai színházteremben, azután négy évtizedet felölelő hangversennyel ünnepelte a Kormorán együttes fennállásának negyvenéves jubileumát a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, majd eljátszotta élete első kőszínházi előadásbeli szerepét a Győri Nemzeti Színházban. Fehér Nóra, a Kormorán együttes moholi születésű énekesnője emellett az elmúlt évben részt vett egy tízállomásos egyesült államokbeli és kanadai turnén, rendszeresen szerepelt a Komáromi Magyar Lovasszínház előadásaiban és számos kiváló hangulatú koncertet adott a Kormorán együttessel, amelynek tagjaival végre Vajdaságba is eljutottak.
– Az Adán nemrég megtartott Békét és reménységet! című koncert ötlete úgy született meg, hogy Budapesten évről évre részt veszek a Vajdasági Baráti Egyesület jótékonysági Mikulás-estjén, amelynek bevételét a szervezők általában valamely vajdasági intézmény vagy egyesület javára szokták felajánlani. Ennek apropóján pattant ki a fejemből az az ötlet, hogy miért ne lehetne itthon is életre hívni valami hasonló kezdeményezést, és akkor kerestem meg az adai Szarvas Gábor Könyvtár illetékeseit azzal az elképzeléssel, hogy szeretnék jótékonysági koncertet adni. Szerencsére nagyon megtetszett nekik az ötlet, és sokat segítettek abban, hogy megvalósulhasson az elképzelésem, de természetesen nemcsak ők, hanem nagyon sokan mások is, akiknek rendkívül hálás vagyok, csakúgy, mint azoknak, akik eljöttek és meghallgattak, illetve ezáltal hozzájárultak a könyvtár gyermekrészlegének otthonosabbá tételéhez is, hiszen ez volt az elsődleges célja az adai jótékonysági koncertnek – hangsúlyozza Fehér Nóra, akinek saját bevallása szerint a zene gyermekkora óta meghatározó szerepet tölt be az életében.
A ZENE BÚVÓPATAK VOLT
– Már egészen kicsi koromban is énekeltem egy ifjúsági kórusban, valamint a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület népdalkórusában, később, a Zentai Gimnázium tanulójaként szólóban is mind többet léptem fel, hiszen miután a tanáraim felfigyeltek arra, hogy jól énekelek, próbáltak minél több fellépési lehetőséget biztosítani számomra a különféle rendezvényeken. A zentai Stevan Mokranjac Alsófokú Zeneiskolában szólóéneket tanultam, aminek köszönhetően, úgy érzem, rendkívül sokat tudtam fejlődni, és amikor eldöntöttem, hogy Magyarországon fogom folytatni a tanulmányaimat, akkor a Szegedi Tudományegyetemen első szakként ugyan a néprajz szakot jelöltem meg, másodikként viszont már az éneket választottam. Ha mai szemmel visszatekintek ezekre az évekre, nagyon érdekes látni, annak ellenére, hogy tanulás szempontjából soha nem az ének meg a zene volt az első helyen, mégis folyamatosan jelen volt az életemben, egyfajta búvópatakként, amely egyszer csak a felszínre tört, és minden mást háttérbe szorított. Már egészen fiatalon elkezdtem különféle együttesekben is énekelni, ma is mosolyt csal az arcomra, ha a tinédzserkori Garázs együttesre gondolok, amelyet akkoriban egyfajta lázadásként éltem meg, majd jött a Baraparty együttes, ami rendkívül fontos mérföldkövet jelentett az életemben, hiszen hatalmas szerelem volt számomra, egyrészt a blues zene miatt, másrészt amiatt, mert a mai napig imádom Virág Imre dalait, és titkon nagyon vágyom arra, hogy egyszer majd megszülethessen egy olyan album, amelyen újra Imre dalait énekelhetem, Fehér Nóraként, függetlenül a Kormorántól és az összes többi munkámtól is – magyarázza Nóra, aki 2010-ben lett a Kormorán együttes énekesnője.
A FELKÉRÉS
– A Kormorán alapvetően egy folkrock zenekar, amely nagyon sok népzenei elemet használ fel a dalaiban, így azáltal, hogy az együttes énekesnője vagyok, arra is lehetőségem nyílik, hogy a népzene iránti szeretetem mind jobban kiteljesedjen. Évek óta minden nyáron járok Erdélybe különféle néptánc-táborokba, amelyekben igyekszem folyamatosan bővíteni a tudásomat, és még inkább magamba szívni mindazt, amit kizárólag a népzene és a néptánc adhat az embernek. Úgy érzem, az elmúlt évek során meg tudtam hálálni azt a bizalmat, amit a zenekar vezetői akkor szavaztak nekem, amikor úgy döntöttek, hogy huszonegy évesen lehetőséget adnak arra, hogy egy akkor már harmincöt éves múlttal rendelkező zenekar tagja lehessek.
– Maga a döntés persze korántsem volt könnyű, hiszen annak ellenére, hogy óriási megtiszteltetésnek éreztem azt a lehetőséget, amellyel kecsegtettek, tisztában voltam azzal, ha úgy döntök, hogy elfogadom, akkor fenekestül felfordul majd az életem, ami így is történt. Hátat kellett fordítanom a szegedi életemnek, és Budapestre kellett költöznöm, ami által sokkal távolabb kerültem a szeretteimtől, ráadásul nem is tudtam annyit hazajárni, amennyit szerettem volna, és azzal is meg kellett birkóznom, hogy egyedül vagyok, hiszen úgy költöztem fel Budapestre, hogy a zenekar tagjain kívül gyakorlatilag senkit sem ismertem. Ezért próbáltam olyan helyre költözni, ahol nagyon sokan vannak, és szerencsére sikerült is találnom egy olyan albérletet, ahol hatan laktunk. Mindez nagyon sokat segített abban, hogy leküzdjem a félelmeimet, valamint abban is, hogy felszabaduljak, és könnyebben felvegyem a budapesti élet ritmusát – emlékezik vissza Nóra, akinek eleinte nem volt könnyű a beilleszkedés, ahogyan az sem, hogy elfogadtassa magát a közönséggel
– A zenekaron belül tíz éven át egy olyan formáció működött, amelyet a közönség nagyon megszeretett, éppen ezért az a váltás, ami 2010-ben bekövetkezett, sokakat hideg zuhanyként ért. Mivel a közönség tagjai közül sokan nem értették, hogy miért került sor minderre, a pozitív visszajelzések mellett eleinte igen sok negatív kritikát is kaptam, éppen ezért rendkívül nagy feladatot jelentett számomra, hogy mind a közönségnek, mind önmagamnak meg tudjak felelni. Nagyon sokat sírtam az elején, de a zenekar tagjaitól annyi támogatást kaptam, hogy abból mindig erőt tudtam meríteni, amiért még ma is nagyon hálás vagyok nekik – fogalmaz Nóra, akinek életébe a zenekart követően csakhamar belépett a színház is, mégpedig annak köszönhetően, hogy szerepet kapott a Komáromi Magyar Lovasszínház egyik előadásában.
A LOVASSZÍNHÁZNÁL
– Az, hogy bekerülhettem a Komáromi Magyar Lovasszínházba, egyértelműen a Kormoránnak köszönhető, ugyanis amikor a zenekar vezetője, Koltay Gergely a színház számára készítette a Honfoglalás című előadást, akkor a zenekar tagjaként a stúdiófelvételek során jómagam is közreműködtem, igaz, akkor még csupán a kórusrészekhez adtam a hangomat, és Gergő egyszer csak megkérdezte, hogy lenne-e kedvem játszani is az előadásban. Nagyon meglepődtem a kérdésén, de azt válaszoltam neki, miért ne, szívesen kipróbálnám magam ebben is, amire azt felelte, jó, akkor írnak bele még egy szerepet. Így született meg Árpád vezér szeretőjének a figurája, akit jómagam alakítottam a produkcióban, amit nagyon élveztem, hiszen a lovasszínháznak eleve van egy olyan varázsa, amit nem nagyon lehet mással összehasonlítani, és ezért is örülök annyira annak, hogy azóta is folyamatosan számítanak rám, olyannyira, hogy ma már a színház szinte összes előadásában kapok valamilyen szerepet. Mivel nem rendelkezem színészi végzettséggel, mindig próbálom figyelni a kollégákat, és minél több mindent ellesni tőlük annak érdekében, hogy folyamatosan tudjak fejlődni, sőt, szerencsére vannak olyan kollégáim, akik szívesen segítenek nekem ebben, időről időre hasznos tanácsokkal látva el, és ezáltal nagymértékben hozzásegítenek ahhoz is, hogy meg tudjak szabadulni a gátlásaimtól, és le tudjam győzni a saját korlátaimat, illetve ezáltal úgy tudjak az általam megformált karakterek bőrébe bújni, hogy az alakításom természetes és őszinte legyen, ugyanakkor egy kicsit magam is megjelenjek benne. A színház tehát egy állandó tanulási folyamatot jelent az életemben, de úgy érzem, szükségem van rá ahhoz, hogy igazán ki tudjak teljesedni – magyarázza Nóra, aki nemrég élete első kőszínházi előadásbeli szerepét is eljátszhatta a Győri Nemzeti Színházban.
A KŐSZÍNHÁZ KIHÍVÁSAI
– Álmomban sem mertem volna remélni, hogy színészi végzettség nélkül egyszer majd bekerülhetek egy olyan kőszínházba, amely az adott térség életében meghatározó jelentőséggel bír. Minderre annak köszönhetően kerülhetett sor, hogy az egyik lovasszínházbeli kollégám több előadásban is játszik a Győri Nemzeti Színházban, és mivel a Doktor Zsivágó című musical próbafolyamata során az egyik szereplő kiesett a darabból, beajánlott a helyére. Amikor elmentem, hogy meghallgasson a rendező, Forgács Péter, aki egyben a színház igazgatója is, négy mondat után leállított, és megkérdezte, hogy hol voltam eddig, ami azt jelentette, hogy megkaptam a szerepet, ami ugyan nem nagy szerep, mégis rendkívül sokat jelent számomra, hiszen a próbafolyamat során olyan új impulzusok értek, amelyek egy újabb tanulási folyamat útján indítottak el. Arról nem is beszélve, hogy egy csodálatos előadásról van szó, egy olyan musicalről, amely tele van nagy ívű dallamokkal, és amelyet éppen ezért a közönség is nagyon kedvel, így annak ellenére, hogy csak december végén volt a bemutatója, máris egyértelműen látszik, hogy az egész évad folyamán nagy érdeklődés mellett fogjuk majd játszani – hangsúlyozza Nóra, akinek az év végi időszak egyéb dolgok miatt is sokáig emlékezetes marad majd.
--Az év végi időszak másik különleges pillanata az volt számomra, hogy decemberben ünnepeltük a Kormorán együttes fennállásának negyvenéves jubileumát, amelynek alkalmából egy fantasztikus hangulatú koncertet adtunk Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol egyrészt próbáltuk összegezni az elmúlt negyven évet, és olyan dalokat összeválogatni, amelyek felölelik ennek a négy évtizednek a legmeghatározóbb momentumait, másrészt a decemberben megjelent, Hazádban nem lehetsz idegen című nagylemezünk anyagát is szerettük volna bemutatni a nagyközönségnek. Összességében tehát nagyon tartalmas év áll mögöttem, hiszen rengeteg koncertünk volt az egész Kárpát-medencében, ráadásul nagy örömömre végre Vajdaságban is felléphettünk. A zentai Városi Sportcsarnokban adott koncertünk olyan élményt jelentett számomra, amelyre sokáig emlékezni fogok, és remélem, hogy azok, akik a közönség soraiban foglaltak helyet, ugyanígy vannak ezzel. Mindemellett szeptemberben az Amerikai Egyesült Államokban, illetve Kanadában is volt egy tízállomásos turném, amelynek során az ottani magyar közösségek tagjai előtt léphettem fel, akiknek szemmel láthatóan rendkívül sokat jelentettek ezek a koncertek, csakúgy, mint nekem – magyarázza Nóra.
– A Kormorán együttes moholi születésű énekesnője bevallotta, van benne némi bizonytalanság, hogy hol is képzeli el a jövőjét. Azt mondja, annak ellenére, hogy az elmúlt évek során nagyon sokfelé járt, nem vágyik külföldre, inkább hazafelé húzza a szíve, olyannyira, hogy egyre többet gondolkodik azon, miként tudna Vajdaságból ingázva eleget tenni a zenekari és a színházi feladatainak. Abban bízik, mindezt sikerül majd megvalósítania, hiszen ma is hisz az álmai megvalósulásában, márpedig – ahogyan fogalmaz – annak ellenére, hogy ma már jól érzi magát Budapesten, mégiscsak itthon van igazán otthon.
