A Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre, a Történelmi Levéltár és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet összefogásával sikerült előteremteni az anyagi feltételeit annak, hogy október elején tizenöt személy négynapos túrára indulhasson Homonnára, illetve Kassára és környékére, felkutatva az élete utolsó éveit ott töltő Dudás Gyula ottani életének legfontosabb állomásait. Az utazás részleteiről, valamint a Homonnán és Kassán szerzett tapasztalatokról Fodor István, a zentai Történelmi Levéltár igazgatója mesélt.
A zentai a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre két évvel ezelőtt emlékezett meg a helytörténeti társaság névadója születésének százötvenedik és halálának századik évfordulójáról, valamint ugyanakkor ünnepelték a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre fennállásának ötvenedik évfordulóját is. Az előkészületek során döbbentek rá arra, hogy Zentáról korábban vélhetően egyetlen ember sem látogatott el soha Homonnára, ahol Dudás Gyula életének utolsó éveit töltötte. Fodor István, a zentai Történelmi Levéltár igazgatójának elmondása szerint éppen ezért már akkor megindultak a találgatások arra vonatkozóan, vajon hol volt és áll-e még egyáltalán az a ház, amelyben Dudás élt, illetve fennmaradt-e esetleg a sírja.
– Már akkor elhatároztuk, hogy elmegyünk Homonnára. Első lépésként a homonnai anyakönyvi hivataltól kikértük Dudás Gyula halotti anyakönyvi kivonatát, amit meg is kaptunk, utána azonban anyagi források híján megtört a kezdeti lendület – magyarázta Fodor István, hozzátéve, idén azonban a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre, a Történelmi Levéltár és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet összefogásával sikerült előteremteni az anyagi feltételeit annak, hogy október elején tizenöt személy négynapos túrára indulhasson Homonnára, illetve Kassára és környékére.
– Az indulás előtti hónapban levéltári, múzeumi kapcsolatokat kerestünk. Én a levéltáros társadalmat mozgósítottam Novák Veronikán, a Szlovák Levéltáros Egyesület korábbi elnök asszonyán keresztül, Hajnal Jenő , a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója pedig a CSEMADOK-os kapcsolatait felhasználva jutott el a homonnai házaspárhoz, Csontos Valériához és Árpádhoz, akik előkészítették homonnai látogatásunkat, és ott helyben is mindenben segítségünkre voltak – mesélte a zentai Történelmi Levéltár igazgatója, majd hozzátette, Valéria tollából a Pod Vihorlatom című helyi lapban 2011. január 10-én szlovák nyelven jelent meg egy írás, amelyben a Dudás-évfordulók megünnepléséről tudósított. Az íráshoz az errefelé is gyakran használt pörge bajszú, kalapos Dudás arcképet mellékelték.
– Dudás Gyulát Katona Pál levéltáros vitte be a köztudatba. Pejin Attila A Dudás család krónikája című könyvében a Dudás család kevésbé ismert tagjairól is ír. Sok újat a Dudás életrajzhoz nem lehet hozzátenni, de a bennem is gyakran felmerülő kérdésre, hogy Dudás miért ment oly messzire Zentától, az utazás során részleges választ kaptam. Közismert, hogy Dudás Gyula öntörvényű, ahogyan akkor mondták hepciás ember volt. Szakmai vitái gyakran sértegetésekbe torkollottak, nem ritkán párbajjal végződtek. Azt tudjuk, hogy bölcsészdoktori oklevelét Pesten szerezte, több nyelvet beszélt, a nekrológjai hét oklevél birokosaként emlékeznek meg róla – hangsúlyozta Fodor István, aki
emlékeztetett arra is, hogy a Zentai Híradó 1905. április 16-án Homonnára való távozása után egy rövid hírt közölt, ami némi magyarázattal szolgál arra, hogy miért hagyta el szülőföldjét Dudás Gyula. „A vallás és közoktatásügyi miniszter Dudás Gyulát, Bácsmegye segédtanfelügyelőjét jelenlegi minőségben Zemplénvármegyébe, Kárpáti Sándor Zemplénvármegyei segédtanfelügyelőt pedig Bács-Bodrog megyébe helyezte át. Dudás Gyula mint a bácsmegyei történettársulat titkára, kiválló munkásságot fejtett ki évek óta Zomborban és a megyében. Legutóbb a doktori cím használata miatt kellemetlenségei voltak és valószínűleg ez volt távozásának oka” – olvasható az egykori a Zentai Híradóban, amiből Fodor István szerint megállapítható, hogy Dudás nem teljesen önszántából távozott.
– Október elsején reggel keltünk útra és délután három óra tájban érkeztünk Kassára. Szállásunk a város déli peremén a Lunik VIII. lakótelepen egy diákotthonban volt. Az otthonban főként magyar középiskolás diákok laknak. Az egész telep különféle diákotthonok együttese. A környék egyik nevezetessége az egész kontinensen elhíresült Lunik IX. lakótelep, ahol mintegy hatezer roma zsúfolódott össze a tömbházakban. Nagy port kavart, amikor a telepet magas betonkerítéssel vették körül. A távolban a kassai vasművek kéményei ontották a füstöt, a közelben pedig néhány nagy bevásárlóközpont hirdette, hogy negyedmilliós lélekszámú városba érkeztünk. Kassa Szlovákia második legnagyobb városa. A legutóbbi népszámlálás szerint 6382 magyar anyanyelvű lakosa volt – mesélte Fodor István. – Lemálháztunk és a történelmi városközpontba siettünk, ahol az újvidékről elszármazott Szentirmai Márta útvezetőnk várt bennünket. Vezetésével végigsétáltunk a fő utca mindkét oldalán, majd az utca alatt 2-2,5 méter mélységben feltárt labirintusszerű járatokat néztük meg. Másnap délutánra maradt a színház, a városháza és a székesegyház megtekintése. Másnap, október 2-án reggel a Kassától 80 km-re észak-keletre fekvő Homonna felé vettük az irányt. Homonna 1910 táján egy 4500 lelkes kisváros volt, ahol a magyar lakosok száma 1720 volt. Nagyobb számban éltek itt még németek és szlovákok. A legutóbbi 2011. évi népszámláláskor a 30 053 lakosból mindössze 61-en vallották magukat magyarnak. A meglehetősen rossz utakon 10 órára értünk a Felszabadítók utcai református templom melletti parkolóba, ahol már várt bennünket Csontos Árpád és Valéria. De nemcsak ők, hanem a helyi tévé csapata is, amelynek tagjai egész ott tartózkodásunk alatt velünk voltak. A rövid bemutatkozás és ismerkedés után Valéria elmondta, hogy ebben az utcában állt az a ház, amelyben Dudás Gyula élt, illetve meghalt. Az utca legelső ismert neve Kovács utca volt, mert három kovácsműhely is volt benne. Az utca mindössze két-hárompercnyi járásra van a legszűkebb központtól. Az idő múlásával Kossuth, Országh majd Osloboditelov utca lett. Dudás állami és egyházi halotti anyakönyvi kivonatában a Kossuth utca 37. számú ház szerepel lakóhelyként. A Csontos házaspár már korábban beszerezte a helyi múzeumból a város korabeli térképét, amely alapján nagy pontossággal meghatároztuk a ma már nem létező ház helyét. Összevetve a mai utcaképet egy régi képeslappal, sajnálattal állapítható meg, hogy az egész régi utca a fejlődés áldozata lett. Ott, ahol a ház állt, ma teniszpálya van. Kiváló hely a szoborállításra. Néhány percig elidőztünk a 37. számú helyén, kattogtak a fényképezőgépek, dolgozott a helyi tévé stábja, és GPS-el meghatároztuk a hely koordinátáit. Innen a fő térre (a Felszabadítók utcájából a Szabadság térre) mentünk, ahol Valéria várostörténeti ismertetőt mondott, Árpád pedig megjegyezte, hogy a polgármester asszony, aki iparral rendelkező jósnő másodállásban, szívesen fogadott volna bennünket, de lebeszélte erről. Később megtudtuk, hogy jövőre választások lesznek Homonnán és minden tévé- és egyéb szereplés fontos a jelölteknek – magyarázta a zentai Történelmi Levéltár igazgatója.
A csapat tagjai aztán a főtérről az Andrássy-kastély felé vették az irányt, amely a tizenötödik században épült, 1619 és 1641 között reneszánsz várkastéllyá építették át. A tizennyolcadik században barokk építészeti elemeket kapott. A tizenkilencedik században korszerűsítették, ma a Városi Múzeum működik benne. A jól karbantartott épületben előbb Vasil Fedič igazgató fogadta csapatot, majd Irena Strakošova helyettes igazgató vezetésével nézték meg a kiállított tárgyakat. Rövid pihenő után úgy döntöttek, ellátogatnak a temetőbe is, annak ellenére, hogy Csontosék korábban nem bukkantak rá Dudás Gyula sírjára. A temetőben egy első és egy második világháborús katonai parcella is található, az első világháború elesetteinek egy füves lejtőn néhány jelképes keresztet állítottak, a második világháborús parcellán, amelyet 1994-ben szenteltek fel, százkilencvenhat kereszt sorakozik, német katonák nevével.
– Látogatásunk végére egy vidámabb katonai téma maradt. Meglátogattuk Jaroslav Hašek regényalakjának szobrát, Švejket, a jó katonát, akit Jaroslav Drotar mintázott meg. A homonnaiak szerint ez az első Švejk-szobor, a derék vitéz 2000 októbere óta figyeli némán a vasútállomás melletti kis térről a vonatokat. Csontoséktól búcsút véve visszaindultunk Kassára – mesélte Fodor István, majd hozzáfűzte: – Európa kulturális fővárosára nagyon kevés időnk maradt, ezért csak néhány épületet néztünk meg a főtéren sorakozó történelmi paloták közül. Elsőként a régi Városháza épületébe mentünk, amelyben 1780 és 1927 között székelt a városi közigazgatás. A klasszicista stílusú épület ma már főként reprezentatív célokat szolgál, itt fogadják a külföldi delegációkat. Innen az Állami Színház barokk épületébe vitt az utunk. A meglehetősen borsos belépőt kifizetve léphettük át a küszöbét, viszont a pazar díszítésű nézőtér mindenért kárpótolt bennünket. A Láng József tervezte épületet Répánszky Mihály kassai építész építette 1897 és 1899 között. A színház helyén állt az első városháza, 1756-ig. Városnéző sétánk utolsó állomása a Szent Erzsébet székesegyház, a Kassai dóm volt. A gyönyörű gótikus építmény helyén már a XIII. században templom állt, amelyet többször pusztított tűzvész. Minden csapás után nagyobbították, szépítették. Mai alakját Steindl Imre tervei alapján 1877 és 1896 között nyerte el. A templom északi hajója alá kriptát építettek, 1906. október 29-én itt került sor II. Rákóczi Ferenc hamvainak újratemetésére. A vezérlő fejedelem szarkofágja mellett került elhelyezésre anyja Zrínyi Ilona és fia Rákóczi József szarkofágja is. A hatalmas kőkoporsókat teljesen elborították a látogatók koszorúi. Ezen a szent helyen a legbőbeszédűbbek is elnémulnak néhány percre.
A harmadik napon a Szepesi várat nézték meg a csapat tagjai. A Lőcsétől tizenöt kilométerre keletre egy kétszáz méter magas sziklaormon épült négy hektárnyi területű erődítményt 1993-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Fodor István elmondása szerint mivel kirándulásuk egész ideje alatt Késmárk felől fütyült a szél, reggelente pedig fagyott is, a negyedik napon néhányan alaposan megfázva indultak haza. Jó hangulatukon azonban ez alig rontott, éppen ezért már a buszban elkezdték tervezgetni a kapcsolatfelvételben rejlő lehetőségek számbavételét.
