Az Adventi időszakban még gyomorszorongatóbb őszinteséggel bámul ránk a szegénység, mint egyébként. A boltok kirakatai szinte versengenek egymással, hogy melyik a díszesebb, némely településen karácsonyi vásár csábító és illatozó kínálata csalogatja az embereket, azok többsége azonban csak tétován nézelődik, esetleg az árak után érdeklődik, vásárolni nem mindenkinek telik, vagy ha telik is, csupán apróságokra. Bár a karácsony nem az ajándékokról szól, mégis sokakat bánt, hogy nem azt tehetik a karácsonyfa alá, amit szeretnének, hanem azt, amit egyre soványabb pénztárcáik megengednek. És nem csak az ajándékok váltak luxussá, a többségnek már a karácsonyi menü összeállítása is fejtörést okoz.
Fotó: Molnár Edvárd
Ha gyors, ám megbízható felmérést szeretnénk elvégezni, hogy milyen az emberek pénzügyi helyzete, legjobb ellátogatni valamelyik piacra. Nem kell mást tenni, csak nézelődni, figyelni az embereket, szemtelenül hallgatni beszélgetésüket, ha pedig még az árusokkal is szóba elegyedünk, akkor biztosan pontos információkhoz jutunk.
A szabadkai Tejpiacra a karácsony előtti héten, szerdán látogattam el. Ködös, hideg nap volt. A látogatottság közepesen alakult. Emlékeszem, négy-öt évvel ezelőtt ebben az időszakban még annyian tolongtak a pultok között, hogy idegesen hőbörögtem, mivel nem szeretem a tömeget és azt sem, hogy folyton meglöknek, vagy esetleg én buktatok orra valakit. Szokásomhoz híven kedvenc árusomnál, egy kedves, középkorú hölgynél kezdtem a faggatózást, aki Magyarországról behozott termékeket kínál. Már tavaly is panaszkodott, hogy még az ünnepek előtti időszakban sem vásárolnak az emberek, és tágra meresztette szemeit, amikor Milka csokimikulást kértem tőle. Aranyos, azt már régen nem árulom, nem lenne senki, aki megvegye, mondta akkor. Most azzal kezdte: a tavalyi év után soha nem gondolta volna, hogy rosszabb is lehet. Pedig az lett.
– Néhány nap múlva karácsony, de az emberek egyáltalán nem vásárolnak. Sem a szaloncukrot, sem a csokimikulást nem keresik úgy, mint korábban, de még a pulykahúst sem veszik. Két évvel ezelőtt kezdődött, hogy a vásárlók egyre kevesebbet engedtek meg maguknak karácsony előtt, mostanra viszont borzalmassá vált a helyzet. Pedig az árakat sem emeltem, sőt, a pulykahúst és a szaloncukrot 10-20 dinárral olcsóbban adom, mint tavaly – panaszkodott „árusom”, aki azt kérte, neve ne jelenjen meg a Magyar Szóban.
Szinte ugyanilyen panaszáradatot hallottam a szomszédos pultnál is, ahol dióféléket, mákot és aszalt, kandírozott gyümölcsöt árult egy fiatalabb nő. Még az olyan alapvető dolgokat sem vásárolják az emberek, mint a mák vagy a dióbél, pedig utóbbinak kilója 700 dinárba kerül, míg tavaly ezer dinárt is el kellett kérni érte, mondta.
A következő asztalnál Sanjával ismerkedtem meg, aki szintén Magyarországról behozott árút kínál. Az előző évhez képest nála nagyjából 70 százalékkal esett vissza a forgalom, derült ki a beszélgetés során. Miután kifizeti a vámot, az asztalhasználati díjat, az adót és a többi kötelező illetéket, addigra már szinte semmi haszna nem marad, csak annyi, hogy kifizesse családja rezsiköltségeit, és megvásárolja a kenyeret.
– A csokimikulás korábban alapvető dolognak számított ünnep alkalmával, mára viszont luxussá vált. Esetleg a legolcsóbb szaloncukrot veszik meg a gyerekeknek, ezt háromszáz grammos csomagolásban árulom 100 dinárért – hallottam Sanjától, miközben feszülten cigarettázott.
Amikor arról kérdeztem, hogy mit szól azokhoz a hírekhez, hogy a kormány jövőre komoly hadjáratot kíván indítani a „feketézők” ellen, az eddig átalányadót fizető piaci árusokat pedig az áfa-rendszerbe kívánja átcsoportosítani, még idegesebben szívott bele cigarettájába, és felháborodott hangon közölte: „Itt a piacon mindannyian önálló kereskedelmi boltként működünk. Fizetjük az átalányadót, a betegbiztosítást és minden más illetéket. Ha most kitalálják, hogy nem hozhatjuk be Magyarországról az árut, vagy áfát akarnak velünk fizettetni, akkor először ötöljék ki, hogy mi lesz velünk. Nem mehetek el mondjuk a Rodićba bevásárolni, hogy utána azt adjam el a piacon. És legyünk őszinték, a magyarországi termékek minőségesebbek, olcsóbbak, az emberek azt keresik.”
Miközben beszélgettünk Sanjával, egy idős nő két fajta szalámit is felemelt az asztalról, az áruk felül érdeklődött. Az egyik kilója 160, a másiké 270 dinárba került. Végül egyiket sem vásárolta meg. Egy fiatalabb nő a csokimikulást tette vissza a pultra, egy csomag szaloncukrot viszont magával vitt.
A zentagunarasi Tari László tisztított baromfit árul. Azon kevesek közé tartozik, akik elégedettek az ünnep előtti forgalommal. Egyetért azzal, hogy a díszes ruhába öltöztetett nyalánkságok luxussá váltak, azt is érzi, hogy az emberek egyre szegényebben élnek, az élelmiszert, a friss húst azonban továbbra is megvásárolják, hogy legyen mit tenni az ünnepi asztalra, amely köré az egész család összegyűlik.
És ahogyan az a piacokon lenni szokott, olykor igazán érdekes emberekkel is megismerkedhetünk, akikkel akár mélyreható, társadalomelemző eszmecserét is folytathatunk. Joó István szintén dióféléket és aszalt gyümölcsöt árult. Egyébként hithű kommunista és a szabadkai kommunisták szervezetének tagja. Arról beszélt, hogy miért jobb a kommunizmus a kapitalizmusnál.
– Annak idején még egészséges volt a társadalom, segítettük egymást, nem csak ünnepek előtt gondoltunk a másikra, vagy ajándékoztuk meg a szegényeket. Nem évente egyszer vagy kétszer kell adni, hanem kiharcolni, hogy a dolgozó édesapák és édesanyák megkapják minden hónapban a fizetésüket. A kapitalizmusban és a kommunizmusban csak az a közös, hogy mindkét szó k betűvel kezdődik. A kommunizmus célja az egészséges közösségek kiépítése, a kapitalizmusé pedig a kizsákmányolás és az emberek leigázása – véli István.
Mennyibe kerül a karácsony?
A szabadkai Tejpiacon a mák kilója 600 dinárba, a dióé pedig 700 dinárba kerül. Egy kilogramm akácméz 550 dinárba kerül, ugyanennyit kell fizetni a hársmézért, a virágmézért pedig 450 dinárt. A Magyarországról behozott pulykahús kilója 250 dinárnál kezdődik, a hazai termelőknél pedig 550 dinárt kell fizetni a pulyka kilójáért. A kacsa 500 dinárba, a tömött kacsa 550 dinárba, a kacsamáj kilója pedig 2500 dinárba kerül. A ponty és a csuka kilónként 400 dinárba kerül, a fogassüllő pedig 600 dinárba. A tojás darabjáért tíz dinárt kell fizetni.
A legolcsóbb, 300 gramm csomagolású szaloncukor 100 dinárba, a szintén 300 grammos Milka szaloncukor pedig 750 dinárba kerül. Csokimikulást már 80 dinárért is lehet vásárolni, a közismert gyártók csokifigurái viszont 150 dinárnál kezdődnek.
Mérettől és fajtától függően a vágott fenyő ára 300 és 2500 dinár között alakul, a gyökeres fenyőé pedig 500 és 3 ezer dinár között.
