Gróf Grassalkovich Antal 1750. szeptember 15-én kelt ajánlólevelében Csizovszki Ferenc szabadost megbízta a topolyai puszta betelepítésével, és elrendelte, hogy a topolyai pusztára 200 magyar és szlovák családot vezényeljenek telepítés céljából.
Ma ezt a dátumot ünnepeljük a bácskai kisváros napjaként.
Évek óta szinte az egész szeptember a városnapi, utóbbi években a község falvaira is kiterjedő ünnep jegyében zajlik. Így ebben az évben szeptember 5-én, az önállósuló Topolyai Múzeum, az egykori Kray-kastély termeiben a száz éve Topolyán született Ács József nagyszabású, retrospektív kiállításának megnyitójával vette kezdetét a tíz napig tartó rendezvénysorozat. A Topolyai Napok az idén is gazdag és sokrétű programot kínál: sporteseményeken, kiállításmegnyitókon, játékos foglalkozásokon, előadásokon, hangversenyeken, karneváli felvonuláson vehetnek részt a gyerekek és a felnőttek, a Top-Expo mezőgazdasági kiállítás és vásár, a fiatal néprajzkutatók találkozója, családi kerékpártúra, az önkéntes véradók fogadása, az újdonságnak számító civil sziget és iskolabörze, a borutca is a program része, de az extrém sportok kedvelői is próbára tehetik ügyességüket. Az idén a legfiatalabbakra fókuszáló látványos Mézkarnevál után a szabadtéri színpadon tánc, könnyűzenei koncert, tűzforgatók bemutatója és a tűzijáték nyújtja a jó hangulatot, ígér nem mindennapi látványosságot. A Topolyai Művésztelep felújított épületének áradása és a Pru Urbe díjas Topolyai Községi Tűzoltó Szövetség nagyszabású bemutatója után szeptember 15-én tartja ünnepi ülését a topolyai képviselő-testület, melyen átadják a község legrangosabb elismeréseit, és a hagyományokhoz híven a díszülést követően kerül sor a Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díj átadására is. S végül azok, akik a csöndesebb, meghittebb ünneplést választják, részt vehetnek a Sarlós Boldogasszony katolikus templomban a topolyiaikért tartandó szentmisén.
Több ezer ember válik ilyen módon részévé a közös ünneplésnek.
A száztíz évvel ezelőtt épült templom az állandóságot jelképezi a városban, a város központja azonban szinte teljesen megváltozott az elmúlt évtizedek alatt. Ezt a régi képeslapok is tanúsítják, és a idősebb topolyaiak nosztalgikus elbeszéléseiből is tudom, sajnos, nem előnyére történtek a változások.
Az egykori Panonija Motel és a katolikus templom kettőssége vezet rá arra, hogy Topolya építészetét két részre osszuk: a második világháború előtti időszakra – külön megjegyezve, hogy az első világháború előtt nagyjából kiépült minden funkció – és a II. világháború utáni időszakra. Ez az időszak, kezdve a lebontásoktól a lakásépítkezésig, nemcsak államigazgatásilag, de építészetileg is szocialista jelleget adott a kisvárosnak. – foglalta össze Lovra Éva fiatal topolyai építészmérnök amikor arról érdeklődtem, hogyan alakult át a polgári Topolya egy szocialista modernista kisvárossá, hogyan változott a közép-bácskai település arculata a második világháború után, amikor egy, a gyakorlatban megvalósuló elv szerint nem lehetett szocialista és „modern” egy város, ha nincs legalább egy magas háza, illetve a középületek is csak a megfelelő stílusban épülhettek. Valószínűleg részben ez az elv vezethetett a régi, 1883-ban épült városháza 1956-os lebontásához is. A helyén a hatvanas években áruház, mögötte pedig egy többemeletes épület épült. A moravicai és bajsai út elágazásánál található kálvária kápolnája neogót stílusban épült 1898-ban, a golgota szoborcsoportot már 1797-ben elhelyezték a dombon. „A többemeletesek valamilyen magassági harcban állnak a templomokkal, szakrális épületekkel. A hívek ugyan gondozták őket, viszont társadalmi szempontból háttérbe szorultak.” – fogalmazott az építőmérnök, aki beszélt arról is, hogy a lakásépítési hullám a múlt század ötvenes éveinek végén kezdődött el, és még a nyolcvanas években is építettek, 1981-ben készültek el a Harkai Imre tervezte jellegzetes lakóépületek, de emellett az ipar kiépítésére törekedtek. Építés és építkezések szempontjából ez egy sikeres, produktív időszak volt, az ezt követő, ezzel ellentétben, a fokozatos romlás időszaka, valójában ez hat ki Topolya mai hangulatára. A városképhez kapcsolódik az 1976-ban, gáttal a Krivaja folyócskából duzzasztott akkumulációs tó is a szélmalommal, így adva egy esztétikus, pozitív hangulatú, turisztikai szempontból is hasznos értéket épített környezetünknek.
S az is igaz, hogy a városiasodás szemmel látható, de városközponttól csupán néhány percnyi séta után már a paraszt barokk szép példáit és napsugaras oromzatú parasztházat is találunk.
Tény, hogy nem tudjuk újra felépíteni a városka múltját, azokat az épületeket, visszavarázsolni azt a környezetet, amely a II. világháború előtt volt. A Rendezvények terének befejezésével, a park rendezésével, a gyalogos zóna, a hiányzó sétálóutca is létrehozható, ami összekötné a ma még széthulló területeket.
Topolya hányatott sorsú központjával, a csigalassúsággal, évek óta épülő térrel, a romokban álló egykori motel épületével, a lebontásra ítélt Vénusz fürdővel már sokszor foglalkoztunk, és az ünnepi írás, bár nem hunyhatunk szemet, nem szólhat csak erről. A várost nemcsak épületek, intézmények, utcák alkotják, hanem elsősorban emberek, akik élhetővé, széppé tehetik a települést, és annak szeretetét örökül adják az utódoknak. A Művelődési Ház Bolyongó című kiállítása a topolyai tájházban virtuális sétára invitál térben és időben az egykori Topolyán, de akik nem csak a múltban keresik a szépet, azoknak a Topolya a részletekben lakozik és a Topolyai arcai című fotópályázat anyagából összeállított kiállítást ajánljuk figyelmükbe az immár Juhász Erzsébet nevét viselő könyvtár padlástermében. Fontos lépés a névváltoztatás, mert nemcsak egy jelentős írói életmű, egy tudós pálya elismerését jelenti, hanem a szülőváros tiszteletadásáról tanúskodik, egy közösség érettségének is a bizonyítéka. Közösségünk ugyanis felvállalta, hogy egy jelentős kortárs alkotóról nevez el egy intézményt.
A példamutatóan működő könyvtár igazgatónőjével, Náray Évával egyetemben ugyanakkor bízom abban, hogy ez a jelenlegi csak az első lépés annak irányába, hogy sorra vegyük mindazokat a tudósokat, művészeket, sportolókat, közéleti személyiségeket, akik elvitték Topolya hírét a világba. Ez nem csupán pénz, inkább odafigyelés, tisztelet kérdése.
E sorok írója ugyan nem topolyai, de az itt eltöltött tíz év után sok-sok szállal kötődik már hozzá, és ragaszkodik a szülőföldhöz, a csupán néhány kilométer távolságra található szülőfaluhoz, ezért végül Juhász Erzsébet Műkedvelők c. regényéből vett üzenetét osztja meg a kedves Olvasóval:
,,...csínján tehát az elkalandozással, vagy ahogy nagyapánk mondaná: szeressük, ami a miénk. Azaz: tartsuk szem előtt magunkat.”
