Vagy harminc éve is már, hogy először jártam a Durindó, meg a Gyöngyösbokréta rendezvényén úgy, hogy végigültem minden fellépő szereplését, s ezt követően meghallgattam a bírálóbizottság értékelését. Még ma is kellemetlen emlék, hogy a nagy tekintélyű szakemberek úgy a hangszeres muzsikát mint az éneket vagy a néptácegyüttesek fellépését keményen bírálták. Én akkor úgy gondoltam, lehetnének elnézőbbek, hiszen mennyi munka, mekkora akarás van abban, ha akár egy kórus, zenekar vagy egy táncegyüttes hónapokig, sőt egész évben próbál, készülődik, hogy megmutassák mit is készítettek.
Molnár Edvár fotója
Belátom tévedtem, mert a szakmai bírálat nem ledorongolás volt, hanem hozzáértő, jóindulatú segítség, támogatás, s hogy ennek milyen hatása lett, azt nem is sokára magam is megtapasztaltam, mert a fellépő ruhák egyre jobbak lettek, a táncok és dalok, zenék meg évről évre közeledtek ahhoz, amit a szakma elvárt: a tiszta forráshoz.
39.alkalommal szervezik meg a Durindót, a Gyöngyösbokrétát pedig 52. alkalommal. Mi mindent történt az elmúlt 40-50 évben! Hányan fordultak meg ezekben az együttesekben, illetve hány csoport, együttes alakult ez a négy évtized alatt. Lenyűgöző.
Mint ahogyan az is lenyűgöző -- ha a vajdasági néptáncra gondolok --, hogy szinte minden néphagyományhoz kötődő kezdeményezés nálunk a ma már szórványnak számító Nyugatbácskából indult ki.
Az anyaországban Paulini Béla újságíró az 1920-as években járta a falvakat alakította meg a csoportokat. Mozgalmat szervezett és Gyöngyösbokrétának nevezte el.
Nálunk Gombosról indult útjára a mozgalom 1936-ban. Csakhamar csatlakozott ehhez a hagyományőrző faluhoz a szomszédos Doroszló, majd Kupuszina is. Az évről évre izmosodó mozgalomban voltak szünetek, de lényegében az elmúlt fél évszázadban életben tartották azok, akik felvállalták a néphagyományok megőrzését.
Gombos, Doroszló és Kupuszina. Bármelyik falura is gondolok egyenként vagy együtt akár, mindig ámulatba ejt, milyen elszántan éltetik a rájuk hagyott értékeket. Népviseletben, táncban és népzenében egyaránt. Mindhárman ott voltak 1952-ben a Palicsi Ünnepi Játékokon, s jelenlétük olyan erőteljes volt, természetesen a tömegek támogatásával, hogy a hatalom megijedt a magyar néphagyományoktól. Attól az élni akarástól, ami sugárzott a táncukból, a fellépésükből és a közönségre gyakorolt hatásuktól.
S ez az, ami engem leginkább lenyűgöz a Gyöngösbokréta meg a Durindó kapcsán: a szellemi kincs, aminek igenis van ereje. Megtartó ereje is, meg lélekemelő ereje is. Látványban impozáns, hiszen legtöbb helyszínen több ezer ember gyűlik össze a legtömegesebb magyar rendezvényre, mégis a tömegességnél sokkal fontosabb az az éltető erő, ami ezekből a produkciókból sugárzik. S a szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően egyre színvonalasabbak a fellépések. Lettek képzett szakoktatók, értő emberek, akiknek a vezetésével szakszerű munka folyik az egyesületekben. S hogy ezek élnek, működnek, az a helybelieket dicséri.
Jó látni a nagy sokadalmat évről évre, a népi kultúra ugyanis elévülhetetlen. Ezen felül azonban számomra a találkozások helyszíne is ez a rendezvény. Olyan településekről is érkeznek énekcsoportok, zenekarok, vagy táncegyüttesek, amelyeknek magyarjaival szinte sehol másutt nem találkozhatunk.
Soha sem fogom elfelejteni azt a temesvajkóci tánccsoportot, amelynek szereplését Horgoson láttam néhány évvel ezelőtt, s a fellépésük után szóba elegyedtem a résztvevőkkel. A faluról kérdezgettem őket. Azt mondta egy hetven körüli, életerős és elszánt férfi, amíg ők élnek, Temesvajkócon lesz táncegyüttes. Nem tudom, az idén Csantavéren találkozhatunk-e velük?
A Versec melletti Temesvajkócon 1961-ben 1855-en éltek, ötven évvel később, 2011-ben a falu lélekszáma 1148-ra csappant. A magyarok 15,44 százalékát képezik a lakosságnak.
Mindenkinek fontos a Durindó, meg a Gyöngyösbokréta, az erős alapokon nyugvó hagyományőrző falvaknak, mint amilyen Gombos, de a 150 lélekszám körüli Temesvajkócnak is, mert legalább vendégül láthatjuk az egyébként sokszor elfeledett szórványban élő magyarokat. Erőt meríthetünk, nem csak a doroszlói meg a kupuszinia csodálatos népviseletből, a tömeges egyesület fellépéséből, hanem igenis a temesvajkóciak és hozzájuk hasonló kis lélekszámú közösségek fellépéséből is. Mert nekik ott, ahol élnek, talán sokkal több energiával kell őrködniük a hagyományok felett, mint nekünk itt a tömbben. Sokkal nagyobb a csábítás a beolvadásra, s sokkal könnyebb az árral sodródni, semmint megálljt parancsolni a globalizációnak, az identitás feladásának.
Az idén a nagy találkozás helyszíne Csantavér, ahol egyenként és közösségként is megmutatkozhatunk, erőt gyűjthetünk, és büszkék lehetünk magunkra, hogy fél évszázad után is a Gyöngyösbokréta él.
