Ünneplő vajdasági magyarság!
Az idei karácsonyi ünnepünk előtt arra kaptam felkérést, hogy osszam meg karácsonyi gondolataimat az olvasókkal. Leírom, mit gondolok.
Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre nehezebb az ilyen jellegű felkéréseknek eleget tenni. Materialista világunk már az adventi időszakban arra ösztönöz bennünket, hogy az ajándékok vásárlására koncentráljunk, mindezt azért, hogy igazi ünnepünk lehessen. Nincs bűnbánat, nincs lelkiség, nincs meg a találkozás öröme, és nincs igazi tél sem, mely fehérbe öltöztetné a tájat, legalább karácsonykor. Olyanná alakul az ünnep, ahol egymást akarjuk ünnepelni, megajándékozni, felköszönteni, ahol – gondolataink szerint – mi vagyunk az ünnep tartalmát jelentő emberek, akik – talán csak akkor – békességre, szeretetre, közelségre vágyunk. Vajon ez lenne karácsony ünnepe?
Az interneten olvasni lehet, hogy a karácsonyi köszöntők 90%-át az üdvözletet küldők interneten küldik el. Nincs képeslap, nincs telefonon való pár perces beszélgetés. Ha szeretteinknek, ismerőseinknek lesz ideje és megnézik e-mailjeiket, elérkezik hozzájuk az általunk küldött „karácsonyi” üzenet. Sokunk ezt is lerendezi egy jól megfogalmazott sms-ben vagy éppen a közösségi oldalakon megfogalmazott üzenetben.
Félő, minél jobban lemond az Európai Unió keresztyénségéről, minél fejlettebbé válik a technika, minél emberibbé akarjuk varázsolni a karácsonyt is, annál messzebb kerülünk egymástól, Istentől.
Azt mondják, aki nincs a Facebookon, az már nem is létezik. Ebben az esetben én inkább nem is szeretnék létezni…
Amit én szeretnék karácsonykor, valami egészen más, mint amit emberek készülődésén, emberek arcán látok, vagy a környezetemben tapasztalok. Én Isten érkezésére vágyom. Arra, hogy az adventi várakozás, készülődés „eredménye” az legyen, hogy a „szent lakóhelyéről elindult Isten” megérkezzen személyesen az én szívembe, lelkembe, életembe. És ne csak megérkezzen, hanem Őt befogadva változáson menjen át az életem.
Ha az adventben az irányomba közeledő Jézus Krisztust nem várom karácsony ünnepén a jól előkészített lakóhelyére, mely a szívem és a lelkem, nincs is karácsonyom, csak egy üres emberi ünnepem, ami igazából nem is ünnep. Mégis, mennyit készülünk rá...
Talán lehangoló karácsony ünnepén ez a néhány sor, de úgy gondolom, bele kellene kiabálni a világba, az életbe, a saját személyes életünkbe egy nagy „állj!” kiáltást, hogy egy percre leüljünk, megnyugodjunk, és átgondoljuk, vajon Istennek az az akarata, amit mi csinálunk, ahogyan élünk, ahogyan a karácsonyt ünnepeljük?
Ezen a szent napon az Isten emberré lett, hogy megváltson a bűn fogságából, azért, hogy nekünk életünk lehessen! Vajon ezért nem érdemel hálaadást, dicsőítést? Vajon ezért nem kellene a megszületett Jézus Krisztust befogadnunk életünkbe?
Amikor ráeszmélünk a gondolatra, az isteni üzenetre, miszerint nem tudunk Ő nélküle élni, boldogulni, majd akkor lesz igazi karácsony, igazán béke, és nem egy napig tartó boldogság és szeretet.
Isten nem azért váltja meg életünket, hogy mi azt eltékozoljuk. Nem azért küldte Szent Fiát közénk, hogy arra vásárlásokkal, ajándékokkal és Las Vegast is megalázó fényjátékkal válaszoljunk. Hol van ma az igaz, élő hit, a krisztusi szeretet és béke, hol van a reménység? Hol van egymás elfogadása, a segítés és a szeretetszolgálat? Hol vannak templomainkból a karácsonyt, Jézus születését ünneplő emberek?
Adja meg mindnyájunknak a Teremtő és Gondviselő Isten, hogy mindezek ellenére mégis boldog és békés karácsonyunk lehessen.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
János evangéliuma 1, 1-5
