Elsírta magát Åsa Romson svéd miniszterelnök-helyettes, amikor a menekültügyi szabályok szigorítását jelentette be. A novemberi könnyes tájékoztatója óta már több uniós országban fogadtak el és vezettek be ehhez hasonló rendelkezéseket.
A bevándorlás Európa egyik legsúlyosabb problémája (Molnár Edvárd felvétele)
A folyamat tavaly ősszel gyorsult fel. Előzőleg államközi egyeztetések, csúcstalálkozók, viták és kölcsönös vádaskodások követték egymást.
Az EU sokáig tétlenül nézte a 2015-től folyamatosan ideáramló hatalmas menekült- és migránshullámot. A főként Görögországon át (majd a balkáni útvonalon) beözönlött háborús és gazdasági menekültáradat nyomása alatt ezért gyorsan össze is omlott az uniós határőrizet. Ez veszélybe sodorta a schengeni rendszert, amelynek külső határait az EU-nak, elsősorban azonban az érintett nemzetállamoknak kell(ett volna) megvédeniük.
Összefogás híján elsőként Magyarország lépett: szeptembertől drótkerítéssel és drákói jogszabályokkal tartja távol magától a migránsokat, menedékkérőket. Egyéni akciójáért rengeteg bírálatot kapott.
Egységes uniós fellépés és közös megoldás híján azonban más országok is arra kényszerültek, hogy saját maguk – kerítéssel, új törvényekkel és szigorúbb határellenőrzéssel – lassítsák, akadályozzák a népáradatot. Egyedül próbálták elérni, hogy minél kevesebb migráns jusson be hozzájuk. Elképzelésük meghiúsult: évtizedek óta soha annyi illegális migráns és menekült nem érkezett az EU-ba, mint 2015-ben.
Az első határzárat Magyarország építette, az elmúlt négy hónapban már több ország is követte példáját (Molnár Edvárd felvétele)
A brüsszeli gépezet nagy késéssel reagált. Az Európai Bizottság (uniós „kormány”) csak október végén terjesztette elő azt a menekültügyi javaslatcsomagot, amely lényegében az illegális bevándorlás megfékezéséről szól. Decemberben indítványozta egy állandó határőrizeti testület megalakítását (2020-ig), amelynek válsághelyzetben akkor is jogában állna átvenni az EU külső határainak ellenőrzését, ha azt az érintett kormány(ok) ellenezné(k).
Ezt sok tagállam elutasítja. Azzal érvelnek, hogy az unió – a schengeni rendszer hatékonyabb védelme ürügyén – magáénak akarja a társállamok szuverenitásának (hatalmának) egyik fontos elemét, az országhatár felügyeletét. Attól tartanak, hogy a szuverenitás fokozatos feladása (átruházása Brüsszelre) a szabadságuk elvesztésével jár.
Szerintük Brüsszel arra törekszik, hogy minél nagyobb hatalmat, irányítási és beleszólási lehetőséget biztosítson magának. A végcélja pedig a politikailag, gazdaságilag és pénzügyileg központosított szövetségi rendszer kialakítása, a nemzetállamok jogainak és hatásköreinek többszöri megnyirbálása árán.
Ezért a menekültválságban eddig majdnem mindenki inkább önállóan cselekedett, jóllehet, az igazi megoldást a külső határok uniós szintű (ellen)őrzésének megerősítése jelenthetné.
Már legalább fél tucat Schengen-ország (Ausztria, Dánia, Franciaország, Németország, Norvégia és Svédország) függesztette fel ideiglenesen az útlevél nélküli szabad belső mozgást biztosító szabályokat. Kivételes esetekben erre minden tagállamnak joga van. A rendszer engedélyezi a határellenőrzés ideiglenes visszaállítását, akár két évre is.
Sokfelé megszigorították a menedékkérést, sőt a helyzetükkel visszaélő (törvénysértést elkövető) bevándorlók gyors kiutasításáról is mind több helyen születik kormánydöntés.
Ausztria épp a héten helyezte átmenetileg hatályon kívül a schengeni megállapodást, s ezentúl minden migránst ellenőriz a határain. Drasztikusan csökkenti a befogadható menekültek számát, és csak azokat engedi be, akik a területén vagy Németországban akarnak menedéket kérni. A gazdasági bevándorlókat visszaküldi.
Preševóból vonattal szállították a migránsokat Szabadkára (Molnár Edvárd felvétele)
A bécsi döntés után Szlovénia (csütörtöktől) hasonló intézkedést vezetett be. S Horvátország és Szerbia szintén alkalmazkodik az osztrák lépéshez, nehogy nagy tömegek rekedjenek a Balkánon. Ennek a veszélye egyre kisebb, mivel Macedónia kedden – egy EU–balkáni összehangolt akció részeként – ideiglenesen lezárta a Görögország felé eső, kerítéssel védett határának átkelőhelyeit a menekültek előtt. Rövid szünet után ismét megnyitotta a kapukat, de már csak azokat engedi be, akik Ausztriába vagy Németországba tartanak.
A cél egyértelmű: az unióba érkező migránsok számának radikális csökkentése. Ennek érdekében Bécs, Berlin és Ljubljana további szigorításokra készül. Mindez arra utal, hogy végre megkezdődtek az összehangolt akciók, s az egyéni kezdeményezéseket immár (talán tartós és legalább részben) közös műveletek váltják fel.
A korlátozások ellenére a migráció (illetve a menekültek egy részének elosztása kvóta alapján és a repedező schengeni rendszer) még mindig Európa egyik legsúlyosabb problémája. Égető gondból azonban akad még néhány. Így a terrorizmus, az orosz–ukrán konfliktus, Moszkva törtető politikája, a görög válság és Nagy-Britannia különcködése.
Más bajokat sem ártana orvosolni. Le kellene csillapítani a túlfűtött bevándorlásellenes, EU-szkeptikus és nacionalista tömegeket. Meg azokat a választókat, akik a lusta, élősködő, gyengélkedő és leszakadó tagországok eltávolítását követelik az unióból. No és persze le kellene hűteni azokat a kalandor politikusokat és felelőtlen „újságíróikat”, akik a menekültek, bevándorlók ellen uszítanak, olykor mindegyiket kiegyenlítve az iszlamista terroristákkal.
A migránsválság ugyanis – részben az ő közreműködésükkel – sokfelé látványos idegenellenességhez vezetett. Ezenkívül súlyos belső konfliktusokat gerjesztett, hozzájárult a populista, nacionalista és szélsőjobboldali pártok megerősödéséhez, továbbá kiélezte az EU-t régóta kínzó megosztottságot.
A válságjelek hatására sokan már az unió végét vizionálják, ami szerintük a schengeni rendszer csődjével kezdődhet.
Fotó: Molnár Edvárd
A közösségen belüli romboló erőkre és az EU szétesésének veszélyére decemberben Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is figyelmeztetett. Szerinte az összeomlást csak elszántsággal és kemény küzdelemmel akadályozhatják meg az unió egységének támogatói. Ha mégsem sikerülne nekik, a romokon a „nacionalizmus, a határok és a falak Európája” éledhet újjá. Az a fajta Európa, amely már többször „katasztrófába vezette a kontinenst”.
Külső erőknek is érdeke az EU megosztottsága, felaprózódása, széttöredezése. Oroszországnak mindenképpen, hiszen az unió bedőlésével ismét megerősíthetné befolyását Kelet-Európában és a Balkánon. Addig is arra igyekszik kihasználni az európai széthúzást, hogy meggyengítése a NATO-t, s ezzel borsot törjön az Egyesült Államok orra alá.
Más külső hatalmak, közöttük Kína és az USA, viszont az EU fennmaradásában érdekeltek. Washingtonnak fontos katonai, gazdasági és politikai szövetségese az uniós tagok többsége. Pekingnek elsősorban kereskedelmi és pénzügyi érdekei fűződnek a közösség egyben tartásához. A csaknem 508 millió lakosú egységes uniós piac ugyanis mindent felülír.
Arról nem beszélve, ha összeroppan az EU, vége az eurónak is. Ez súlyos csapásként érné Kínát, amely csaknem 3800 milliárd dollár értékű valutatartalékainak legalább a negyedét uniós fizetőeszközben tartja.
Mégis a válság és a rendkívüli helyzet megoldása, de legalábbis hatékony kezelése elsősorban az EU számára a legfontosabb. Az utóbbi hónapokban ezt többször is nyomatékosította. A decemberi csúcstalálkozóján pedig már konkrét feladatokat tartalmazó migrációs stratégiát fogadott el, amelynek célja a bevándorlási hullám megállítása és a schengeni vívmányok megőrzése.
Az igyekezet ellenére egyre nyilvánvalóbb, hogy a kontinenst egy új recept alapján kell stabilizálni, amit az unió gyökeres átalakítása követhet. Addig meg ki kell találni, miként teremthető meg egy olyan összetartó közösség (politikai unió), amely nem kizárólag nemzetállami sikerben vagy kudarcban gondolkodik. Ezenkívül kulcsfontosságú kérdésekben képes gyors döntésekre, hatékony cselekvésre és fellépésre, ráadásul veszélyhelyzetben is működik. Bár Brüsszelben is nagy a torzsalkodás, sőt eddig nem tapasztalt ellentétek alakultak ki a gyenge uniós „kormány” és az Európai Tanács vezetője, Donald Tusk között, a folyamat (előkészítése) már beindult.
A fő cél továbbra is az integráció mélyítése, vagyis a központi, brüsszeli vezetés jogköreinek bővítése, hatalmának megerősítése, a nemzetállami hatáskörök szűkítése révén. Eközben valószínűleg tovább lazul az unió és a schengeni rendszer, a már jó ideje többsebességes közösség országcsoportjai közötti távolság is növekedhet.
Mindazonáltal korai lenne leírni mind az EU-t, mind Schengent. Gyakorlati (elsősorban gazdasági) szempontból nincs alternatívája egyiknek sem. Ezért nehezen képzelhető el, hogy gyorsan felbomlanak. Inkább maradnak, alighanem átdolgozott „kiadásban”.
Erősen valószínűsíthető, hogy mielőtt újradefiniálják magukat, és megújulnak, jó néhány tagjuk – földrajzi fekvésükhöz méltóan – teljesen a perifériára szorul. A többiek pedig közelebb kerülnek az uniós maghoz (a fejlett és egymással szolidáris részhez), illetve bennmaradnak (esetleg egy zsugorított, avagy mini) Schengenben.
