Lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy az idei ünnepek mások lesznek, mint a korábbiak voltak. Igaz, hogy a kontinens nagyvárosaiban már állnak a hatalmas karácsonyfák és egy-két adventi vásárt is megtartanak, köztük a 700 éves múltra visszatekintő bécsi karácsonyi forgatagra is toborozzák már a látogatókat. A karácsonyváró hangulat talán legtöményebben a Császárvárosban érzékelhető: fények, illatok, zsongás és a csecsebecse mind az örömünnepre való felkészülést szolgálják.
Idén a március óta tartó bizonytalanság és fenyegetettség árnyékában készülünk és ünneplünk majd. Ma, vasárnap Mikulás napja van. Ezzel az ünneppel kezdődik a decemberi ünnepsorozat. A nagyszakállú, jóságos apóka a jó gyerekeket megajándékozza, a rosszakat a vele tartó krampuszok pedig virgáccsal igyekeznek rávenni a jóra.
Rendes körülmények között eddig sok településen megszervezték, hogy vagy fogatos kocsival vagy traktorral járta a Mikulás a falut és vitte az ajándékokat a kicsiknek. Városban pedig lehetett Mikulást bérelni, s az hordta szét a csomagokat. Ma már sok helyen nem rejtőzködik a Mikulás, mint ahogyan azt tette 50 évvel ezelőtt még a mi vidékünkön is. Az ablakba tett kisuvickolt cipőkben, csizmákban reggelre ott volt az alma, a narancs, a dió meg egy kis édesség. Hogy hogyan kerültek oda, ki hozta, az a gyermek fantáziájára volt bízva.
A keresztény világban a Mikulás rejtőzködése a Szent Miklós-legendában gyökerezik. A myrai püspök hírét vette, hogy egy szegény embernek a három lánya hozomány hiányában nem tud férjhez menni és mint pártában maradottak, a szégyenoszlopra kerülnek majd. Szent Miklós segíteni akart a lányokon. Mivel névtelenül kívánta ezt tenni, este, titokban a szegény ember ablakába egy arannyal teli erszényt tett. Másnap ugyanezt megismételte. Harmadnap már nagyon hideg volt, és a ház ablakát zárva találta. Ekkor felmászott a tetőre és a kéményen át dobta be a harmadik lánynak szánt, arannyal teli erszényt. A lány éppen ekkor kötötte fel a kémény alá harisnyáját száradni és belehullott az arany a harisnyájába.
A legendáról az jutott eszembe, vajon hány családnak jönne jól most egy kicsi segítség, nem az ünnepek miatt, hanem egyáltalán a járványhelyzet okozta nehézségek túlélése szempontjából. Nagyon sokan hónapok óta nem dolgoznak, vagy dolgoznak, csak éppen fizetést nem kapnak, mert az étterem leállt, az utazási irodákban könyvelni a semmit is kell, de bevétel nincs, hát fizetést sem adnak, a buszsofőrök, idegenvezetők, pincérek, szakácsok munka nélkül maradtak. A kisvállalkozók egy része tönkre ment, mert a járványhelyzet miatt nincs alapanyag vagy nincs kiszállítási lehetőség. A nehéz helyzetben élők most még nehezebb helyzetbe kerültek, azok pedig, akik éppen, hogy fenn tudták magukat tartani elsejétől elsejéig, nagy részük kritikus helyzetbe került. A Mikulás ugyan a gyermekeknek visz ezen a napon ajándékot, de én az idős, egyedül élő nénikékre meg bácsikákra is gondolok, akik szégyenletesen kevéske pénzből kénytelenek megélni.
Sok, sok évet töltöttünk már eddig is bizonytalanságban. Az 50–60 évesek lassan már a fél életüket. Most ismét félelemben élünk. Aggodalommal teli mindennapjaink középpontjában a magunk és családunk egészsége áll. Senki sem tudja előre megmondani, hogy ha valaki megfertőződik, milyen lefolyású lesz a betegség. Fiatal, életerős emberek is meghalnak, meg persze idősek, betegek is, de ez nem törvényszerű. S ez a bizonytalanság, ez a fenyegetettség-érzés kikezdi az idegeinket. A környezetemben nagyon sokan depressziósak. Elvesztették a munkájukat, kenyérgondjaik vannak, a tartalék vagy elfogyott vagy rohamosan fogy. S mindeközben a világhálón ömlik a vírus veszélyességét megkérdőjelezők irománya. Összeesküvés-elméletek születnek, amelyek nagy része első olvasatra még hitelesnek is tűnik. Ugyanakkor nálunk is, meg a világ nagy részében is, orvosok, nővérek, ápolók, takarítónők ezrei túlóráznak hónapok óta. Ahogy a bizonytalanság és a vele járó félelem szinte már természetessé vált, úgy az orvosok, nővérek és a kórházi személyzet emberfeletti küzdelmét is mintha megszoktuk volna. Pedig az alulfizetett egészségügyi dolgozók most is – akár márciusban, amikor még esténként énekeltünk nekik –, ugyanolyan odaadással dolgoznak. Teszik ezt nyolc hónapja rendületlenül. Az ő küzdelmük még a vírustagadóknak is valóságos kell, hogy legyen. Ők az idei év hősei. Mindannyian, így együtt és külön-külön is: az emberi életek megmentői, a betegséggel harcolók, az első vonalban szolgálatot teljesítők. Legszívesebben hozzájuk is küldenék egy Mikulást. Nekik is jár a csomag, a figyelmesség.
A kisgyermekes családokat is az év hőseinek tartom, és ha módomban állna, elintézném, hogy kapjanak Mikulás-csomagot, hiszen a jó gyerekeknek jár az ajándék. A kisgyermekes szülőkre pedig nagy teher hárult. Az óvodák és az iskolák rendszertelen működése és a korlátozások próbára teszik a szülőket. Meg a pedagógusok is ide sorolandók. Szinte egyik napról a másikra át kellett állni a távoktatásra, és meg kellett oldani mindenféle gondot. Sikerült nekik, nagy munka árán, de sikerült. Gondoljunk rájuk is Mikulás-napján, és gondolatban küldjünk nekik is Mikulás-csomagot!
