Eléggé zavaros az, hogy mikor is van valójában a nagyszülők napja. A Wikipédia szerint az Amerikai Egyesült Államokban 1969-ben, egy kilencéves gyermek egyenesen Nixon elnökhöz intézett levelet, hogy jelöljön ki az elnök úr egy napot a tiszteletükre. A későbbiekben egy háziasszony, Marian McQuade kampányolt a nagyszülők napja mellett, és miután szenátorokat is meggyőzött, Jimmy Carter elnök hagyta jóvá, hogy 1978-tól a lényegében a munkások ünnepét jelölő Labor Day utáni első vasárnap legyen a nagyszülőké. Ez a nap tehát úgymond mozgódátumra esik, annál is inkább, hogy a Labor Dayt szeptember első hétfőjén tartják meg, így Amerikában idén 13-án lesz a nagyszülők napja. Szinte országa válogatja, hogy mikor ünneplik a nagyszülőket. Egyre elterjedtebb az, hogy szeptember első vasárnapján. A mi térségünkben nincs annyira a köztudatban a nagyszülők napja, viszont az október elsejére meghatározott idősek napja kapcsán régebb óta zajlanak rendezvények Napsugaras ősz címen, amellyel voltaképpen főleg a nagyszülőket ünneplik.
Fotó: Dávid Csilla
A nagyszülők fontosságát legjobban talán azok a szülők értik meg, akik a bokros teendők után rohangálnak. Ideális esetben egy segítőkész nagyszülő drága kincs, mert nemcsak tudja, hogy szükség van rá, hanem örömmel is vállalja az unokákkal való törődést. Az unokák szeretnek a nagyszülőkkel lenni, mert gyakran engedékenyebbek és jóval türelmesebbek, mint a szülők.
A mai világ azonban egyáltalán nem ideális. Távol attól, hogy régen jó lett volna, de az új idők új kihívásokat hoztak. Először is említhetnénk azt, hogy a karrier- és sikerorientált világunkban a fiatalok később vállalnak gyereket, ami oda vezethet, hogy a nagyszülők má túl idősek lesznek, holott számos nagyszülő szerint akkor kaptak új lendületet, amikor unokáik lettek. Ennél is nagyobb probléma a családok szétszakadása.
A fiatalok külföldön való munkavállalása nagy méreteket ölt, sokan más országokban telepednek le, magukkal viszik a gyerekeket is, vagy eleve ott alapítanak családot. A nagyszülők pedig maradnak, legalább egy határral elválasztva a saját gyermekeiktől és az unokáktól. Lassan már nem az időjárásról, a receptekről, a gyógyszerekről és a régi időkről társalognak a szépkorúak, és az sem számít fő témának, hogy kinek mije fáj, ki halt meg az ismerősök közül, vagy milyen nehéz beosztani a sovány nyugdíjat. Sokkal inkább arról beszélgetnek, hogy kinek kije ment külföldre, mennyire ritkán találkoznak és milyen régen látták az unokákat.
A koronavírus terjedése, az intézkedések és szigorítások csak nehezítettek a helyzeten. A kijárási tilalom idején az idősek egyáltalán nem hagyhatták el az otthonukat. A mindennapok része lett egy újabb tényező, ami félelmet vált ki. A nagyszülők féltik a külföldön levő családjukat az ismeretlen kórtól, és ez fordítva is így van, de a határlezárások és a karanténba való kényszerülés ellehetetlenítik az utazást. Akik dolgoznak, nem vállalhatnak be két hét izolációt, mert féltik a munkahelyüket is. A nagyszülők megértik a családjukat, hiszen a legjobbat akarják nekik, mégis igazságtalannak érzik az életet. A rendkívüli állapot idején felhívások jelentek meg arra vonatkozóan, hogy segítsünk bevásárolni, gyógyszereket beszerezni, számlákat befizetni azoknak, akiknek senkijük sincs, vagy nincs a közelükben. Számos példát láthattunk az összefogásra. Segélytelefonok működtek, nem tétlenkedtek a fiatalok sem, és több cég is a nyugdíjasaik segítségére sietett.
A technika nagyívű fejlődése is kihívást jelent a nagyszülőknek. Akik korábban idegenkedtek a mobiltelefonoktól, azoknak mára be kellett látniuk, hogy szinte elengedhetetlen a használatuk. Sajnos bárkivel előfordulhat, hogy kórházba kerül, és különösen, amikor a látogatás sem engedélyezett, nagyon hasznos lehet a kapcsolattartásban, ha az illetőnek szüksége van valamire. A nagyszülők egyre inkább kezdenek megbarátkozni a számítógéppel, az internettel is. Erre sem kizárólag a puszta kíváncsiság vezeti rá őket, hanem a szükség, a helyzethez való alkalmazkodás. A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ már huzamosabb ideje szervez számítógépes képzéseket nagyszülőknek. Az érdeklődés minden elvárást felülmúlt. Az idősebbek nemcsak arra jöttek rá, hogy a világhálón számukra is akadnak izgalmas tartalmak és sok ismerőssel úgy is tarthatják a kapcsolatot, hogy nem találkoznak személyesen, mert esetleg már nehezen mozognak. Ennél is fontosabb, hogy jelen lehetnek a külföldön élő családtagjaik mindennapjaiban, még ha oly módon is, mintha egy ablakon keresztül társalognának. Az idősek nagyon nehezen viselik azt, ha úgymond távolsági nagyszülők, nem ölelhetik magukhoz az unokáikat, nem játszhatnak velük, nem süthetnek nekik kalácsot. Némi vigaszt a Skype nyújt, mert legalább láthatják őket.
Nyilvánvaló, hogy az idősekre nem csak a nekik szánt világnapon kell figyelni. Egy család életében nagyon fontosak a nagyszülők, mert ők birtokolják az élet bölcsességét. Igazán azok szerencsések, akiknek a dédszülei is élnek. Sajnos az idősek közt sok a magányos is. Lassan mifelénk is kezd figyelmet kapni a Fogadj örökbe egy nagyszülőt akció, amelynek lényege az, hogy a fiatalabbak segítséget nyújtsanak és beszélgessenek az elmagányosodottakkal. Türelemre és nyitottságra a fiataloknak is pont annyira szükségük van, mint az időseknek. Ha a nagyszülők nyitottak az újdonságok iránt, a fiatalok kellő türelemmel sok mindent megmutathatnak nekik. Ugyanakkor nekik is lenne mit tanulniuk az idősektől. Ha jól meghallgatnák őket, nem ismételnék meg ugyanazokat a hibákat, amiket a korábbi generációk vétettek. Ilyenkor derül ki ugyanis, hogy a generációs különbségek voltaképpen nem is olyan nagyok.
