A Tisza menti településeken tegnap folytatódtak a megemlékezések az 1944/45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatokról: Magyarkanizsán és Moholon hajtottak fejet az áldozatok előtt.
A magyarkanizsai megemlékezés (Puskás Károly felvétele)
A magyarkanizsai önkormányzat szervezésében a Nagytemetőben az egykori áldozatok leszármazottai, múlttisztelők, községi elöljárók és a politikum is megjelent.
Nemzeti Himnuszunkat a Cifraszűr vegyes kar adta elő, majd dr. Zapletán Géza és Savelin Zoltán tisztelendő atyák tartottak szentbeszédet. Ezt követően Kiss Tamás, a zeneiskola tanára hegedűn szólaltatta meg a Csendet, minekutána dr. Forró Lajos történész mondta el beszédét, melyben elhangzott:
– Hetvenhárom évvel ezelőtt iszonyú kegyetlenséggel folyt a magyarirtás a vidékünkön, Magyarkanizsán is. Ennek hatására a helyi lakosság igen bizalmatlanul viselkedett az új hatalommal szemben. Paško Romac tartományi pártvezető 1945 elején csodálkozva kérdezte, hogy miért nem akarnak a kanizsaiak belépni a kommunista pártba. Ekkor elmondták neki, hogy valószínűleg azért, mert a Tisza-parton még mindig a disznók meg a kutyák hordják szét az emberi testrészeket. Paško Romac ekkor az ügy kivizsgálására tett ígéretet. A vizsgálat eredményére 70 évet kellett várni. Ma már a levéltárak iratanyagából ismerjük a vizsgálat eredményeit. Hogy eddig miért nem tudhattunk róla, annak oka az, hogy a kommunista hatalom nem akart szembenézni az elkövetett bűncselekményekkel. Büszke vagyok arra, hogy az akadémiai bizottság tagjaként részt vehettem a kutatásokban, az események feltárásában és ezzel a két nép közötti megbékélés elősegítésében. Mert megbékélni akkor lehet, ha kölcsönösen beszélünk a sérelmekről, megismerjük és elfogadjuk egymás történelmét, és megtanuljuk tisztelni egymás halottait. Megtanuljuk azt, hogy az ellenség csak addig ellenség, amíg fegyver van a kezében. Ha fogságba esik, akkor ember, ha pedig meghal, akkor áldozat – mondta dr. Forró Lajos, majd a továbbiakban kiemelte:
– Jelenleg Szerbia és Magyarország között jó a viszony. A két elnöknek sikerült hosszú-hosszú békétlenség, bizalmatlanság után békés, baráti irányba fordítani a kapcsolatokat. Legutóbb 600 évvel ezelőtt küzdöttünk egy oldalon. Vállvetve Hunyadi katonájaként a török ellen. Azóta egészen mostanáig valahogy mindig egymással szemben álltunk. Így hozta a történelem. Most viszont áll a csúrogi közös emlékmű, és mi bizakodóbbak vagyunk. Csúrog azt üzeni, hogy áldozat és áldozat között nincs különbség. Hogy mostantól nem szerb vagy magyar áldozatokról beszélünk, hanem áldozatokról. Rehabilitálták áldozataink egy részét, néhol már a kárpótlások fizetése is elindult. Az akadémiai bizottság komoly tényfeltáró munkával bővítette az áldozatok név szerinti azonosítását. Hosszú-hosszú folyamat ez, amit nem lehet gyűlölettel csinálni. Gyakran beszélünk a megbékélés szükségességéről. Érthető ez, hiszen imáinkban is ott van, hogy bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Valami azonban hiányzik ehhez. Megbékélés csak akkor lesz, és csak akkor lehet, ha halottaink a temetőben nyugszanak – mondta Forró.
A koszorúk elhelyezése után az első világháborús halottak sírkertjébe vonultak át a résztvevők, ahol szintén elhelyezték a kegyelet virágait.
Mester Dániel moholi plébános megszentelte az áldozatok emlékművét (Csincsik Zsolt felvétele)
Moholon a meghurcolt és kivégzett magyar áldozatokról a katolikus temetőben lévő emlékműnél tartottak megemlékezést a moholi plébánia, a Pro Communitas civil szervezet, a Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetsége és az áldozatok hozzátartozói szervezésében. A megemlékezés elején Mester Dániel moholi plébános mondott imát, és megszentelte a kivégzett falubeliek névsorát tartalmazó emléktáblát, valamint a nagy keresztet. A szervezők nevében Világos Tibor elmondta, hogy az idén rendhagyó módon, mégpedig két moholi amatőr költő, Berec Antal és Nagy Julianna egy-egy verses vallomásának felolvasásával emlékeznek vissza a vészterhes eseményekre. Ezt követően Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke mondott beszédet a megemlékezésen. Kiemelte, a mindenszentek és a halottak napja az elcsendesedés, a gyász és az emlékezés időszaka:
– Az 1944-ben a délvidéki magyarok ellen elkövetett atrocitások mély nyomot hagytak történelmünkben, lelkünkben. Hatvankét magyarlakta településen tombolt a gyűlölet nemzetünk ellen, több ezer ember az életével fizetett. Legtöbbjüknek nem volt más bűne, csak a magyarsága. Elcsendesülésünkkor ezekre a sorsokra, történetekre, a vajdasági magyarság 20. századi történelmére és azokra az ártatlan magyar áldozatokra is emlékezünk, akiknek jeltelen sírjára hosszú évtizedeken át virágot sem tehettünk, értelmetlen halálukról pedig nem beszélhettünk – mondta Jerasz Anikó. – Rájuk emlékezve azt ígérhetjük meg, hogy emléküket megőrizzük, és igyekszünk úgy élni mindennapjainkat, hogy munkánkkal, helytállásunkkal bármikor megállhassunk a nagy ősök előtt, és bennünket is követendő példaként emlegessenek utódaink.
A megemlékezés koszorúzással zárult. Az áldozatok emlékművénél koszorúzott a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Jerasz Anikó, Ada község önkormányzatának nevében Búcsú Attila, a moholi helyi közösség részéről Dávid Rita és Almádi Éva. Továbbá a Vajdasági Magyar Szövetség részéről mgr. Fehér László, Rigó Flórián és Pétervári Attila helyezte el a kegyelet virágait, a Szerb Haladó Párt képviseletében Zoran Dragin és Uliján Kornél, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nevében Csonka Áron, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt részéről Györe Béla, valamint a szervező Pro Communitas és a Vancsesz nevében Bálint Ferenc és Krizsán Vilmos.
