A természet védelme az invazív növényfajokkal szemben címmel tartottak kedden szemináriumot mezőgazdasági termelők számára Hajdújáráson. A rendezvényt a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság szervezte, és részét képezi egy Szerbia és Magyarország együttműködésével megvalósuló IPA-projektumnak, amelyet az Európai Unió támogat.
A szeminárium résztvevőit Nemanja Erceg projektummenedzser köszöntötte. Elmondta, hogy a szeminárium legfőbb célja, hogy bemutassák a termelőknek, milyen problémákat okoznak az özönnövények a mezőgazdaságban.
A projektum részleteit Tatjana Đurić, a tartományi titkárság munkatársa ismertette. Elmondta, hogy a projektum az előző év januárjában vette kezdetét és az idei év szeptemberéig tart. Az értéke 284 ezer euró. A projekttel kapcsolatos tevékenységek Szerbiában a Szelevényi Puszták és a Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátumban, a Szabadkai Homokvidék Különleges Értékű Tájon és a Palics Természeti Parkban, míg Magyarországon a Kecskemét közelében található Kiskunsági Nemzeti Parkban zajlanak.
Szabados Klára, a Tartományi Természetvédelmi Intézet munkatársa előadásában elmondta, hogy az Európai Unió által elfogadott definíció szerint az özönnövényeknek, vagy más elnevezéssel invazív növényeknek azokat az idegen növényeket nevezzük, amelyek veszélyeztetik környezetük biológiai sokszínűségét. Szabados Klára rámutatott arra, hogy az özönnövények elterjedésének oka az emberi tevékenység. Példaként a parlagfüvet hozta fel, amely az amerikai kontinensről került Európába, kereskedelmi hajókon, tisztítatlan lucernaszállítmányokon keresztül.
Nataša Samardžić, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának munkatársa a Szabadka környékén elvégzett talajvizsgálatokról számolt be, melynek során a mintákban előforduló gyomnövények magjait kutatták. A szakember elmondta, hogy a talajban számos özönnövény magját találták meg, amelyek kikelve elnyomják, végül teljesen kiszorítják a védett fajokat.
Vinkó Tamás, a Palics–Ludas Közvállalat természetvédelmi szakmunkatársa a Szabadka környékén zajló terepmunkákról számolt be, melyek során tizennégy özönnövényt térképeztek fel, köztük a parlagfüvet, a selyemkórót, az aranyvesszőt, az akácfát, az ecetfát és az ezüstfát. A szakember szerint az özönnövények kiirtásának egyik jó módszere a legeltetés.