A Magyar Nemzeti Tanács az idén is meghirdette szerb nyelvi felzárkóztató képzését, amelyen azok a harmadikos középiskolások vettek részt, akik a 2024–2025-ös tanévben készülnek érettségi vizsgát t...
Közélet
A belügyminisztérium arra kéri a járművezetőket, hogy vezessenek türelmesen és felelősségteljesen, mert a közlekedésbiztonság a legfontosabb. Hangsúlyozzák, hogy a nap egyes szakaszaiban elkerülhet...
Eltűnt Turi Krisztián, akit utoljára az Atlantis Garden nevű szórakozóhelyen látták ma hajnalba, fél négy körül, írta a közösségi médiában Krisztián édesanyja. Hozzátette: fiát a rendőrség is keresi.
Útitárs és zenetábor, valamint Hit és fény tábor zajlott a héten Tóthfaluban, ahol a kicsiktől a felnőttekig fogadták a táborozókat. A templomkertben akárhová néztünk, fiatalokat láttunk, akik zené...
A moholi helyi közösség a falubeli polgárokkal összefogva kedden egész napos munkaakciót tartott a Tisza-parti strandon, ahol a vízparti kövekről eltávolították az iszapot és a vízi növényzetet, ho...
Miloš Vučević miniszterelnök úgy fogalmazott, mindaddig nem bányásznak lítiumot, amíg nem kapnak garanciát a szakma részéről, hogy nem fenyegeti veszély az emberek egészségét és a környezetet. Lesz...