Nem értem ezt a járvánnyá terebélyesedett kommunikáció- és megosztáskényszert. Nyilván mert feleslegesnek tartom „mindenkinek” elújságolni, hogy éppen minek örülök vagy minek nem, mi foglalkoztat, és miről mit gondolok. Elég, ha ezt azokkal osztom meg, akik nekem valóban számítanak (és vice versa), akiket esetleg érdekel, érint is, és akikkel ezt lehetőleg élőben, szemtől szemben tehetem.
A Facebook volt fejlesztési igazgatójának idevágó vélekedése is aligha kap sok lájkot. A Sri Lanka-i származású Chamath Palihapitiya nem kizárólag egykori cégét ostorozza (2011-ben önszántából mondott fel), hanem a közösségi portálok „társadalombomlasztó” egészét helyezi górcső alá, mondván, azok szabályosan megfertőzik, megölik a természetes kommunikációt. Egy stanfordi iskolában tartott előadása során amondó volt, e csatornákon nincs mód és igény építő jellegű vitára, komoly eszmecserére, felületes, igénytelen, ellenőrizetlen információk, légből kapott értesülések, álhírek, féligazságok tárháza csupán.
Mondandóját egy tragikus eset felelevenítésével zárta. Történt, hogy egy indiai faluban szárnyra kapott „a szomszédasszony azt mesélte” hitelességértékű hír, mely szerint elraboltak egy lányt. Aztán a WhatsAppon futótűzként terjedt, mígnem hét ártatlan embert meglincseltek.
