A farsangi szalagos fánknál nincs jobb. A tökéletes házi fánk sütésének alapszabályait nagymamáktól lehet megtanulni. Sajnos ez nekem nem sikerült, bár ilyentájt, farsang idején a bő olajban vagy zsírban sült finomság nagymamám konyhájában is készült, szigorúan tüzelős sparhelton. Már este bekészítette a hozzávalókat, reggel jól befűtött, hogy minden alapanyag átlangyosodjon, majd következett a dagasztás – aminek nagymestere volt –, a kelesztés, a szaggatás... A kiskonyha, ahol egyébként minden ételcsodája készült, az udvarra nyílt, így, hogy a hideg levegő nehogy kárt tegyen a készülő finomságban, nem is igazán járkálhattunk be a konyhába. Mindaddig egyedül dolgozott, amíg el nem kezdődött a sütés, és a semmihez sem hasonlítható illatnak már nem tudtunk ellenállni. Az éléskamra polcáról levettünk egy üveg házi baracklekvárt, s mi, gyerekek kezdtük a kis mélyedéseket megtölteni, majd meghintettük porcukorral az aranybarnára sült, pehelykönnyű, omlós puffancsokat. S bár szigorú mamánk a tartalmas krumplilevesre hívta fel a figyelmünket, ami az ebéd első fogásaként várt ránk, egyet-egyet azért megehettünk, miközben felhívta a figyelmünket a fánkon körbefutó, a fánk tökéletességét jelző fehér csíkra...
Délután még visszajártunk a konyhába, hogy még egy és még egy fánkot elmajszoljunk. Ez is olyan nap volt, amikor belaktunk, mint a duda.
