Nem tudom, mennyire elvetemültnek vagy lustának kell lennie valakinek ahhoz, hogy a szemétgyűjtő konténer helyett az én első emeleti erkélyemre dobja le (vagy fel) a piszkát. Október óta háromszor fordult elő, hogy reggel ismeretlen eredetű csomagokat találtam a teraszon. Első alkalommal három sörös doboz hevert bezacskózva a földön, másnap szendvicsmaradék egy nagy karika uborkával, amely először a korlátnak csapódott, majd onnan a falnak. A korláton végigfolyt a ketchup, a jobb sorsot érdemelt zöldségdarab pedig a nemrégen meszelt sárga falon hatalmas piros foltot maga után hagyva a kisszekrény mögött landolt.
De a harmadik „szállítmány” végképp kiverte nálam a biztosítékot, ezért beavattam a házmestert is. Az ortodox keresztények egyik legnagyobb védőszentje, Sveti Nikola, azaz Szent Miklós ünnepének másnapján két hatalmas zacskónyi szeméttel szembesültem. A kisebbik a terasz padlózatán hevert, a nagyobbik pedig a régi, nem használt (szerencsére letakart) villanytűzhelyen. Ahogy félrehúztam a zacskót, tartalmának a fele kiszóródott, így kénytelen voltam egy gumikesztyűvel összeszedni a cigarettacsikkeket, az összegyűrt, zsíros papírszalvétákat és a rengeteg halszálkát. A fal tele lett zsíros pacákkal, az ételmaradék behullott a tűzhely mögé, amit el kellett húzni, hogy ki tudjuk takarítani.
Közben állandóan azon zakatolt az agyam, hogy milyen vallásos ember lehet az, aki megünnepli a család védőszentjének ünnepét, aztán meg fogja magát, és ledobja (vagy felhajítja) a piszkát más teraszára?
A kérdést mindenki válaszolja meg maga!
