Nemrégiben olvastam egy cikket, amelyben olyan tárgyakat soroltak fel, amelyek az elmúlt évtizedekben a mindennapjaink részét képezték, ma már viszont szinte senki sem használja őket, gyorsan eltűntek az életünkből.
A mi fiatalkorunkban még az alapfelszerelés közé tartozott a kazettás magnó. A közösségi oldalakon időről időre feltűnik olyan fotó, amelyen egy audiokazetta és egy ceruza látható, azzal a felirattal, hogy „A mai gyerekeknek már fogalmuk sincs, ennek a kettőnek mi köze egymáshoz.” No, mi még emlékezünk a mentő mozdulatokra. Az említett cikkből kiderül, hogy a szalagos kazetták sorozatgyártása 1964-ben, Németországban indult el, de a ’70-es, ’80-as évekre tehető a széleskörű elterjedésük. Ekkor váltak a háztartások elmaradhatatlan kellékeivé a különböző lejátszók: a hifitorony és az autóba szerelt kazettásmagnó, végül az 1979-től gyártott Walkman. A hordozható eszköz kisebb zenei forradalomként söpört végig a popkultúrán, és megteremtette azt a máig tartó trendet, hogy az emberek fülhallgatóval a fülükben mászkálnak az utcán, futnak a parkban, utaznak a munkába, vagy éppen pihennek az ágyukban.
Telefonkönyv, videokazetta, floppy lemez, VHS-lejátszó , írógép, távirat, telefonfülke... a lista nyilván nem teljes. Szinte hihetetlen, hogy a 10–20 éve még mindennapos használati tárgyainknak – melyek a lakásaink zugaiban, padlásokon valószínűleg ma is megtalálhatók – ma már semmi hasznát nem vesszük, porfogó kacattá váltak, igazából már múzeumban volna a helyük.
