Nagyon szeretem a liberálisokat. Különösen szeretem őket a zebrán, vagy úgy is mondhatom, hogy a gyalogos átjárón. Kocsit is vezetek, de gyalogos is vagyok, így a közlekedés mindkét oldalát látom. Utálom, ha az előttem haladó autó sofőrje nem jelez, hogy jobbra, vagy balra akar fordulni, ugyanakkor a füléről nem veszi le a mobiltelefont. Bosszankodok, káromkodok, de hiába. Ő liberális. A törvények számára nem fontosak, meg aztán miért koptassa drága autóján a drága indexjelzőt. A liberális kerékpározókat sem szeretem, akik a már említett zebrán úgy haladnak át, hogy le sem szállnak a járgányról. Pedig le kellene, ugyanis, ha nem szállnak le, akkor ők is ugyanolyan járgányok, mint jómagam, aki rozoga autóm fékjére taposok ilyenkor néhány keresetlen szó kíséretében. A liberális gyalogosokra is nagyon haragszom, mert sem jobbra, sem balra nem nézve, mobiltelefonjukat a fülükre ragasztva csak tapossák az átkelőt. Persze, meg kell állni előttük. Mert ha nem, akkor... Nem tudom, hogy miért, de jómagam szeretem, ha a gyalogos felém fordul, a szemembe néz. Így tudok kommunikálni vele. De ezek a mai liberális közlekedők senki szemébe sem néznek, csak mennek, mennek, sem jobbra, sem balra fordulva. Nekem, pártonkívülinek kell rájuk is vigyáznom, nehogy bajuk essen.
