Az internet a kétarcú Ianus modern megtestesítője. Az egyik kezével simogatja, a másikkal pedig úgy csapja szájon az embert, hogy annak még csak pislogni sincs ideje.
Egyrészt, a világháló kimeríthetetlen információforrás, tanulmányok, cikkek, hanganyagok, mozgóképek gyűjtőhelye, ahol szinte minden fotót, arcot, hangot elő lehet hívni egy kattintásra. Minden tudnivalót pillanatok alatt tálcán kínál, vásárlási lehetőséget szavatol, megkönnyíti a felkészülést a vizsgákra, az újságírók dolgát is nagyban segíti.
Aztán pedig ott vannak a kacsahírek, a meztelen és szaftos „magánképek”, vagyis vírusok, fokhagyma- és mézalapú gyógyszerek, amelyek az égvilágon mindent gyógyítanak, japánnév-generátorok, a pénzenergiák, a 13 év boldogságot, vagy éppen szerencsétlenséget hozó közösségi képes játékok, valamint a világnézeteiket szétosztó ismerősök. Ez utóbbi pláne akkor élvezetes, ha az éppen prófétaként szereplő személy többet olvasta a WC-papír csomagolására nyomtatott szöveget, mint mondjuk a sajtót.
