Mai fejjel nehéz elhinni, de voltak idők, amikor az árak nem változtak napról napra, amikor feltételezni lehetett, hogy valamit ugyanazon az áron lehet huzamosabb ideig megvásárolni. Hogy pontosan mikor volt, nem tudom, hisz fél lábbal a nyugdíjban arra már nem emlékszem.
Az árak egykori stabilságának bizonyítékát a napokban a spájzomban fedeztem fel. Kerestem valamit, s mint lenni szokott, mást találtam, ami lekötötte a figyelmem. Egy cipős doboz feküdt az egyik polc mélyén, s fogalmam sem volt arról, hogy mi lehetett benne. Felnyitottam, s többek között egy kemény fedelű füzetet találtam. A kézírást azon nyomban felismertem, megboldogult anyám receptjeire bukkantam. Külön lapok is voltak, más kézírásokkal, azokat a recepteket rokonoktól, barátnőktől vagy szomszéd asszonyoktól kaphatta. Beleolvastam a már szépen megsárgult lapokba, melyeken a tinta helyenként az olvashatatlanságig halványodott. Az egyikben, valami kelt tésztáról volt szó, ez állt: „… egy tojás sárgája, két deci tejföl...” és – tessék idefigyelni! – „...élesztő 20 dinárért”.
