A minap éppen arról beszéltünk egy ismerősömmel, hogy a kollégista élet idő előtt „embert farag” a diákból. Persze, ez egy kicsit túlzás, viszont a diákotthoni élet kétségkívül jó felkészítés az életre. A tanuló ugyanis megtanulja beosztani a zsebpénzt (amelyet az első pár hétben szinte egy délután alatt elkölt), szépen lassan rájön, hogy takarítania kell saját maga után, és ami a legfontosabb: önmagának tanul, nem a szülőknek. Ezek olyan kvalitások, amelyeket később az életben is hasznosít, szinte minden téren.
Aztán ott vannak azok a dolgok, amelyekről már kevesebbet beszélnek. A diák megtanulja, hogy pástétommal szinte mindent meg lehet enni. Azt is, hogy ha megivott négy sört, azt még nem veszik észre rajta a nevelők. Megtanulja, hogy melyik tanárnak mikor van lyukas órája, tehát hogy mikor hová kell eltűnnie, amikor lógni akar. A lassabbak azt is megtanulják, hogy a zuhanyzó kabin ajtaját ajánlatos becsukni, mert az ilyen nudista attrakciót megelégelő lakók az óvatlan magamutogatót akármikor leönthetik egy vödör jéghideg vízzel. Vagy azzal, amellyel előtte felmosták a padlót. Mert ugye megtanultak maguk után takarítani.
