Egy titokzatos ember megvette a település egykor szebb napokat látott állami vagyonelemét, amely a helybeliek számára emblematikus épület volt. Lokális igazodási pontként használták. Ha valaki a nevét kiejtette, a többség mindjárt tudta, miről van szó. A régóta üresen álló régi házat azonban a napokban lebontották. Egy titokzatos alak markológéppel esett neki. Alighanem az – országban másutt élő – új(gazdag) tulajdonos megbízásából. A gép két nap alatt végzett a munkával. A lakóövezeti építménynek mára nyoma sincs. A vegetációs időszak kellős közepén (!) a telek fáit is letarolták, hogy a helyükre egy – talán ipari – objektum épüljön. A járókelők egy részét ez hidegen hagyja, a többség azonban tehetetlenül sopánkodik. Nem tudta, vagy nem is akarta megakadályozni senki a rombolást. Mintha a lakosok hozzászoktak volna ahhoz, hogy elődeik épített emlékeit is akadálytalanul meg lehet semmisíteni. Pusztítás és rombolás áldozatává vált már ugyanis a település régi iskolája, zsinagógája, kúriája, tanyavilága, főutcájának arculatát évtizedekig meghatározó fasora, a legrégebbinek tartott lakóháza, vízimalma és sok más értékes kincse. Persze az is lehet, hogy a helyiek már belefásultak az egészbe, esetleg félnek, meg sem mernek mukkanni. De kinek is szólnának, mire is számíthatnának?
