Mintegy ötven versmondót hallgattam végig a bíráló bizottság tagjaként a zombori Magyar Polgári Kaszinó regionális jellegű szavalóversenyén. A feladvány Petőfi Sándor és Ady Endre költészete volt. Eleve kételkedtem az eredményben, ugyan mennyire szólít meg a XXI. század második évtizedében egy, a XIX. század első felében élt, a másik, a XX. század elejére már elhunyt alkotó költészete. S láss csodát: nem a közismert, talán a tananyagban is szereplő verseiket mondták, hanem olyan versekből válogattak, amelyek a zsűrit és a közönséget is meglepték. Olyanokat, amelyek századokon átívelve párbeszédben álltak mai előadóikkal.
Eddig sem kételkedtem a költészet erejében, hatásában, vagy hogyan is nevezzem, de új tapasztalatom, hogy sem a gyerekek, sem a fölkészítő pedagógusok nem hagyatkoztak a már ismert és sokadik előadásukra „elcsépeltté” vált szövegmintákra, hanem igyekeztek a hajdan leírt strófákban megtalálni az interpretáció nóvumát, ami frissen tartja műalkotást. Köszönet nekik!
Annál is inkább, hogy ezt a versenyt sehol senki nem jegyzi, pedig egy régiót megmozgat, s immár 11. esztendeje önzetlenül szervezi a Magyar Polgári Kaszinó, és ennyi idő után illik ideírni: Szabó István főszervező.
