Orgonavirág. Lila. Hófehér. Viráglexikonok tanúsága szerint ezt a Balkánon őshonos fajt először a törökök ültették kertekbe, tőlük került a keresztény Európába. Török nevéből (Leilak) származik a lila szín neve sok európai nyelvben. A törököknek köszönhetjük tehát, hogy meghonosodhatott vidékünkön ez a csodás illatú, gyönyörű virág, Ha tavaszodván végigutazunk vajdasági falvainkon, aligha találnánk olyan házat, melynek udvarából nem integet ki egy-egy orgonabokor, sőt, tanyák mellett, árokoldalakban is gyökeret ver. Szívós, túlélő növény. Aki orgonát választ lakásába, az a tavasz illatát is becsempészi a négy fal közé. Szemnek és léleknek üdítő látvány a színpompás, vázányi virághalom. Gyerekkorom óta kapcsolom össze a falu és az orgonabokor fogalmát. Mindkettő otthonosság érzését kelti bennem. Borospincék hűsének, földpadlós nyárikonyhának, fövő kaporszósznak, bandázó baromfihadnak az emlékét. S a nagyanyámét, aki kosárnyi orgonával igyekezett ilyentájt a temetőbe, hogy megpihent szerettei nyughelyét feldíszítse. A tavasz virágával. A szeretet virágával. Orgonanyíláskor erőteljesebben idéződik fel bennem mindez – illatok, színek, emlékek, s a két göcsörtös bokor szülőházam kapuja mellett. Bár cipőm talpán nem hozhatom magammal a szülőföldem, otthon jártamban csokornyi orgonát mindenképp szedek.
