Minden cuccom eldobozolva, hatalmas táskákban, zacskókban. Ismét költözök. Mostanra már tizenegyedszerre, ha minden igaz. Az új lakás nincs messze, a gazdasszony borzasztóan korrekt, barátságos. Egyelőre (majd kiderül).
Már lassan profinak érzem magam e téren, másfél hét alatt lebeszéltem mindent az ügynökkel, a házinénivel, a telefonszolgáltatóval. Átjelentettem a telefonszámot és az internetet az új lakcímre, már a cuccaim nagy részét is elrendeztem a tágas garzonban, amelyet véletlenül halásztam ki az interneten.
A régi lakásban pedig a nagytakarítás folyamata tart. Szépen lassan előkerül minden, amiről már meg is feledkezett az ember: az a hamuszürke pár zokni a bosznia-hercegovinai címerrel, a volt barátnőm emlékeztető papírfecnije, hogy mikor érkezik vissza, meddig ne zárjam be az ajtót. Megtaláltam a jogosítványom is, amire azért a legtöbb embernek igencsak nagy szüksége van...
Ha valamiért, csak ezért jó költözni; ha egy rövid ideig is, de az ember minden elveszettnek hitt motyójáról tudja, hogy hol van.
