Az ember komédiája:
Mindhalálig élni tanul.
(Fodor Ákos)
A feketerigó olyan, mint a reggeli gondolat. Turdus merula. Mindhalálig. Kézbe illő. Se nem kicsi, se nem nagy. Tiszta. Fényesen fekete. Feszes, és mégis könnyedén mozdul a pázsiton. Van valami különösen kedves abban, ahogy a madarakban emberformát, arcokat, mozdulatokat, önmagunkat keressük, véljük felfedezni. Tesszük ezt jókedvünkben, fáradt lélekkel és tiszta reggeli fényben is. Mindig. Érdemes madarakkal kelni. Fényt szemezgetni, tanulni a semmit, hiszen a rend, munka, visszafogottság és pontosság eltakarja az életet, az életünket. Eltakarja azt a lehetőséget, melyet a fölöttünk ébredő reggel kínál. Feketerigóként érkezünk az udvar füvére. Tanulni. Emberek közt madárnyelvet, madár magatartást, magasba emelkedést, leszállópályán életet. Mindhalálig. Nézem, ahogy a koromfekete madár sárga csőrével csipeget a reggeli fűben. Fénymagot. Bizonyára ez a dolga. Ez az élete. Maradéktalanul.
