Kétségtelenül itt az ősz. Az évszakok váltakozását adott érzések, illatok és hangulatok jelentik számomra. A nyár közeledtét az akác illata, az őszét pedig a takaró melege. A minap volt az első olyan nap, amikor az az ismerős érzés jelentkezett nálam, hogy tudom elő kell vennem a pihe-puha takaróim egyikét. Ez pedig talán az egyetlen dolog, amit az őszben kedvelek. Napközben, mikor még gyorsan megszárad minden, kimosom a takarókat, hogy friss, tiszta illatúak legyenek. Estére, mire lehűl a levegő már használatra kész, és a hűvös estéken bebújni az egészen finom érintésű pléd alá egyben annyit jelent, hogy otthon biztonságban vagyok, és egy-egy fárasztó nap után megpihen a lelkem. Vagy, amikor az éjszaka leple alatt kimegyek vizet inni, alvó testemet kissé átjárja a hideg, és ezután visszabújni a takaró alá mindennél többet ér. Hétvégenként pedig, amikor kicsit tovább lustálkodhatok, miután lelkiismeretes gazdiként megetettem kandúr cicámat, még egy kicsit elidőzök a nyugalom szigetét jelentő takaróm ölelésében.
(Fotó: Illusztráció/which.co.uk)
