Rohanó világban élünk. Lótunk-futunk, kapkodunk, abban a reményben, hogy feladataink mielőbb elvégezzük, kötelezettségeinket mielőbb teljesítsük. Sokszor emiatt szétszórtak, feszültek vagyunk, és szükségtelenül kapkodunk, gondot okozva magunknak és másoknak. Bár előfordul, hogy a rohanás okozta galibán utólag jót nevettünk. Egy ilyen esett meg minap az egyik ismerősömmel, aki elbiciklizett a közeli boltba, hogy vegyen ezt-azt a konyhára. A bolt előtt egyébként mindig be szokta zárni a biciklizárral a kétkerekű járművet, de most nem tette, mert sietett. Amikor azonban kilépett a boltból, meglepődött, hogy a bicikli be van zárva, de nem saját zárral, amely a kormányon lógott, hanem egy ismeretlennel. Mivel más választása nem volt, várt az idegen kerékpárzár tulajdonosára, hiszen a biciklitárolóban volt több bezáratlan kétkerekű is. Közben figyelte a boltból kilépő vásárlók ábrázatát. Szerencséjére nem sokat kellett várni, mert a boltból kilépő egyik illető ábrázatáról azonnal lerítt, hogy a zár az övé, és a saját biciklije helyett a mellette lévőre akasztotta rá. Mentegetőzött is emiatt sűrű bocsánatkérések közepette. Maradjunk annyiban, hogy nem az ő napja volt, ami bármikor és bármelyikünkkel előfordulhat. Az viszont nem mindegy, hogy emiatt dühöngünk, vagy csak nevetünk egy jót az egészen. Ők inkább nevettek egyet, és mentek a dolgukra.
