Jövök fel a lépcsőn, cipelem a két nehéz gitárkoffert, egyszerre utánamszól egy magas, vékony alak, aki már az utcán is a hátam mögött baktatott.
– Jó napot, szomszéd! Hogy tetszik lenni, minden rendben? – kérdezte a cingár fickó, akiről kiderült, mellettem lakik a családjával.
– Minden rendben, de tudja, mindig lehet még egy kicsit jobb – vetettem oda a választ félig mosolyogva.
Fel is ballagunk ilyen semmitmondó bájcsevejjel a harmadikig. Miközben a fickó kinyitja a lakás ajtaját, odaszól, már tegeződve:
– Hallod, azért gyakorolhatsz te ennél sokkal hangosabban is. Az asszonnyal nagyon szeretjük a zenét, a kisbabának meg ideje megszokni, hogy az élet nem kívánságműsor.
Nyolc év után először vagyok elégedett a szomszédokkal. Meg ők is velem. Hogy ez meddig tart, majd kiderül.
