Az akácfa szívós. Ahol más fafajta nem marad meg, az akác ott is tövet ereszt. Jól bírja az utak porát. Ellenáll a környezetszennyezés ártalmainak. Jó baltanyél és villanyoszlop, erős vasúti talpfa készül kemény törzséből, tűzifának sem utolsó. A virágjából készült tea kiváló köhögéscsillapító. Nektárja a legjobb mézet adja. Az akácfát nem kell vegyszeres kezelésnek alávetni, anélkül is megél (sokszor 200–250 évet is), ami miatt különösen környezetbarát növény.
Őshazája Amerika, de szinte az egész világon megtalálható, Magyarországon Mária Terézia magyar királynő honosította meg, főleg az Alföldön telepítették a futóhomok megkötésére. 2014 óta védett növény, az akácmézzel együtt a Hungarikumok Gyűjteményébe sorolták.
Az akác megihlette íróinkat. Nemes Nagy Ágnest így: „Mintha hullna sárga hó, / csakhogy el nem olvadó, / járdaszélen nagy kupacban / színaranyként csillogó.”
A népi megfigyelés úgy tartja, ha kétszer virágzik az akác, akkor hosszú lesz az ősz.
Keresem a piacokon az igazi akácméz illatát, keresem az akácosokat a határban, keresem az akácfa-sorokat az utak mentén... Nem találom. Hova lettek?
