Összeesküdtek ellenem az elektromos készülékeim, pontosabban a pénztárcám ellen. Ezúttal a mosógép adta be a kulcsot. Meg is érdemli a pihenést, hiszen majd' 40 éven át szolgált bennünket. Ki is néztem egy újat, így elmentem a postabankba, hogy felvegyem a rávalót. Szombat dél körül üres volt a terem, amint kiváltottam a sorszámot, azonnal a tolóablakhoz kerültem. A hölggyel két perc alatt megbeszéltük, mekkora összeget szándékozom felvenni, és mennyit hagyok a számlámon. Kiadta a kért összeget, megszámoltam, és már mentem is a dolgomra. Két óra múlva kétségbeesetten hívott, hogy nézzem már meg, mi áll a papíron, mert tévesen azt az összeget fizette ki, amit én bent szerettem volna hagyni, és most többlete van, amivel nem tud elszámolni. Legyek olyan kedves, és menjek el a pénzért. Igaz, hogy nemsokára zárnak, de megvár, és a portás is be fog engedni. Nem volt más választásom, mert ha kérvényeztem volna, hogy utalják vissza a számlámra a pénzt, az jó sok időbe és macerába tellett volna. Amint az üvegajtó elé értem, a portás felpattant, és már kiabált is a hölgynek, hogy megjött az ügyfele. A terem összes tolóablakánál ült valaki, és csak rám vártak, mindenki mosolygott, azt hiszem így még nem örültek meg nekem egy bankban. Mint kiderült, úgy jöttek rá, hogy az összeg az enyém, hogy visszanézték a felvételt. Mondtam is a hölgynek, ha tudtam volna, hogy kameráznak, megigazítottam volna a frizurámat...
