A születések és halálozások arányának a változása miatt Szerbiában minden évben „eltűnik” egy közepes város, nagyjából akkora létszámú, mint Versec. Amikor ezt a hírt olvastam, nem estem pánikba. Nem csupán azért, mert Versec földrajzilag távol esik Újvidéktől, Pirostól, ahol élek, és hát az ember mindig úgy tartja, hogy a baj nem vele történik meg, hanem másokkal. No, meg azért sem aggódom, mert tudom, már tavaly ősszel a kormány bejelentette: Demográfiai Tanácsot alakít, s hogy megvan a politikai akarat az ország katasztrofális demográfiai helyzetének a javítására, meg hogy 2008-ban már meghozták a születések számának emelésére irányuló stratégiát… Sajnos az összes eddig tett intézkedés, stratégia nem hozta meg a várt és vélt eredményt. Felsőbb körökben pedig azt szokták tréfásan mondani: ha valamilyen kérdést nem akarsz megoldani, alakíts munkacsoportot, de lehet az tanács is... Újabb mozzanat. Látom, Újvidék utcáin, a piacokon szép számban vannak migránsok, mind többen és többen. Láthatom, mert busszal járok, autóra, benzinre nem telik, ezért gyalogosan, mindennap emberek között vagyok, a tömegben. Így futottam össze éppen a hét végén egyik régi ismerősömmel, aki azt mondja, hogy szülőfalujában, az Újvidéktől mintegy 15 kilométerre levő, többségében szlovákok által lakott faluból lassan kivándorolnak Szlovákiába. A fiatalok. A létszámcsökkenés olyan kifejezett, hogy a helyi általános iskolában már csak egy szlovák és egy szerb nyelvű tagozat indult, pedig mindössze pár évvel ezelőtt még három szlovák tagozat volt az alsó osztályokon. Bosszankodva hozzáteszi: Való igaz, máskor is utaztak az emberek idénymunkára külföldre, de most eladják házukat, és úgy mennek el, hogy nem térnek többé vissza.
