Hol volt, hol nem volt, a békebeli múltban, több mint harminc esztendővel ezelőtt a szabadkai majomplacc – melyet az avatatlanok parknak neveztek – átellenében egy Jorgovan nevű cukrászda működött. Akkoriban senkinek sem jutott eszébe firtatni, hogy ki és miféle a tulaj (koszovói albán volt persze), csak az volt a fontos, hogy a süteményei, elsősorban a baklava, a tulumba és más töröknek hitt (valójában pedig perzsa) édességek finomak-e vagy sem. Egy este arra lettem figyelmes, hogy a cég felett világító felirat első három betűjének neoncsöve kiégett, így csak a GOVAN volt szembevilágítóan kiolvasható, ami ugye nem kimondottan cukrászdára asszociál. Jó ideig így is állt a felirat, a tulaj nyilván nem vette észre, más meg rá sem rántott.
Az „eset” arról jutott csak eszembe, hogy a nap-nap után mindannyiunkat elárasztó ocsmányság-rengeteg, gyilkosságok, rablások, sikkasztások, ármánykodások, mocskolódások ellenére nyilvánosan – történetesen az ún. komoly médiában – oly nagy még a finomkodás és prűdség, hogy szart mondani arra ami az, még ha szó szerint idéz is valakit a mindenkori firkász, egyenesen modortalan, gyomorforgató, kivetnivaló, minimum nem tűr nyomdafestéket.
Ez meg annak kapcsán merült fel, hogy a múlt hét derekán a washingtoni Atlantic című magazinnak nyilatkozva egy amerikai kormányzati tisztségviselő Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt szimplán szarházinak nevezte. Nosza, nagy gondban voltam (voltunk), szabad-e címbe adni, hogy: „Netanjahut leszarházizták”? Mert mit szól majd az erkölcscsőszként buzgólkodó X. Y., aki amúgy rendszeresen kemény pornót néz... ha rögtön politikai vitaműsor formájában is „tálalják?”
