Az üzletek és a reklámszakemberek szíves közbenjárása nyomán egyre korábban elkezdődik a karácsonyi vásárlási láz. Külföldi televíziós csatornákon a hófedte hegycsúcsokat, idillikus tájakat bemutató, csillogó-villogó karácsonyfákat fókuszba helyező hirdetések már november elején megjelentek, a hét elején pedig meglepve láttam, hogy az általam előnyben részesített szabadkai önkiszolgálóban is lehet már csokimikulást, télapót, girlandot és egyéb, ünnepi hangulatot árasztó dísztárgyakat vásárolni. Lépten-nyomon arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy csakis ezeknek a termékeknek a megvásárlásával lesznek meghittek és teljesek a karácsonyi ünnepek. Ehhez képest ahogy közeledik december 24-e vagy éppen január 6-a, egyre több görnyedt háttal, fáradt zombiszemekkel közlekedő, azaz rohanó emberbe botlunk az utcán. Nem, nem tűnik úgy, hogy boldogok vagy átszellemültek lennének.
Akkor, amikor a családnak békésen, nyugodt légkörben csakis egymásra kellene figyelnie, a legtöbben holtfáradtak, vagy amiatt aggódnak, hogy mennyit is költöttek el az ünnepekre, és még csak nem is biztos, hogy mindenre szükségük lett volna, amit megvásároltak. Nehéz ellenállni a fogyasztói társadalom diktálta trendeknek, ugyanakkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ha ezt esetleg mégis megtesszük, akkor nem csak anyagi értelemben leszünk, azaz maradunk, gazdagabbak.
