Huzatos, széljárta mellékutca, nyálkás, őszi idő, az eső csöpörög. A pénzautomata előtt hosszú sor áll. Akinek sok pénze van, máshol tartja, ide az jár, akinek kevés van. A sorban állók hangulata egyenesen arányos a számlán levő összeggel. Mindenkit melegebb éghajlatra küldenének, a masina tövében toporgó mámit különösen. Egy ujjal bökdösi a billentyűket, használati utasítása van, olyan középiskolai puskaféleség. Kopott a fecni, sokadszor használhatja. A mámi félrever, újrakezdi, többször is. Ekkor taxi áll meg. Aktatáskát, irattartót szorongató nyakkendős pasas lép ki belőle. Az órájára néz, másodpercek múlva ismét, majd megint. A taxi várja. A sorban álló ifjoncok egyike odalép a mámihoz, a segítségét kínálja fel. Az gyanakodva elfogadja, majd begyűjti a három darab ezresét, és elvonul. Az ifjonc ekkor odaszól a sor végén álldogáló idegesnek: jöjjön, ő ráér. A másik kettő hasonló korú rábólint, előreengedik. Pattan a nyakkendős, bezongorázza az adatokat, vastag pénzköteget vet ki neki a gép. Az irattartóból közben papírok hullanak ki, a fiúk segítenek fölszedni. Látszik, az államé lesz a pénz. A nyakkendős távozóban visszaszól.
– Fiúk! Ti, ugye, idevalósiak vagytok… – kivesz a kötegből egy pirosat – kettőt az egészségemre!
És beszáll a taxiba.
