Olvasás közben csak fél füllel kísértem a tévében a focimeccset, gondolván, ha gólt lő valaki, megnézem a visszajátszást. Mégis „a görögök védelme olyan, mint a puding”-ra kaptam fel a fejem, majd elmosolyodtam, hisz úgy reagáltam, mintha a riporter tudta volna, hogyan jártam a pudinggal, és most heccel.
Nos, így történt: Mivel az orvos azt tanácsolta, hogy egyek minél több édességet (Hogy melyik orvos? A dr. Oetker!), a kísértésnek pedig ugyanolyan nehéz ellenállni, mint a kimondottan tévesnek bizonyult sördiétának, vettem két tasakkal abból a fajtából, amelyet nem kell főzni, és a használati utasítás szerint el is készítettem. Ügyesen beleöntöttem a poharakba, szépen látszott a határ a csokis meg a vaníliás között, letakartam csészealjjal, és betettem a hűtőbe. Egy óra múltán egyet kivettem, levettem róla az alkalmi fedőt, és volt mit látnom. A pohárban ugyanis tejeskávéhoz hasonló löttyöt találtam, a tányér aljára ragadt részével lefröcsköltem az abroszt és környékét, azután pedig kanalazás helyett elkortyolhattam a „pudingomat”. Nem volt különb a látvány a többi pohárban sem, s most törhetem a fejem, hogy a neves cég vagy külön porkeveréket gyártott a mi részünkre „nekik ez is jó lesz” alapon, vagy pedig a szupermarketek hamisított áru forgalmazásával nyerészkednek.
