Bosszankodnak a magyarországi autósok. Az utóbbi fél évben a kőolajárak körülbelül 40%-kal csökkentek, míg az üzemanyag ára az ottani kutakon csak 10%-kal mérséklődött. A jelenlegi árak ott a három évvel ezelőttiekhez, a 2011 nyarán hatályban lévőkhöz hasonlóak. Csakhogy akkor a nyersolaj hordónkénti ára 117 dollár volt, manapság 70. Ami még fontosabb, az Opec tagjai nemrégiben nem tudtak meggyezni a kitermelés szűkítéséről, így a túlkínálat miatt tovább eshet a nyersolaj ára, akár hordónkénti 30–40 dollárra. A világgazdaság nagy részének ez nagyszerű hír, a korrupt olajdiktatúrákért meg nem kár – gondolják sokan.
Lássuk azonban, mi a helyzet Szerbiában! Érdekes, a mi autósaink hallgatnak, senki sem követelőzik, senki sem veszi észre, hogy nálunk literenként mindössze 2-3 dinárral estek az árak. Vagy még ennyivel sem. Hadd gazdagodjanak a kutasok, hadd teljen a feneketlen hordó, amelyet állami költségvetésnek neveznek!
Mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy a szerbiai átlagpolgár még mindig mérhetetlenül gazdag. Nem sikerült a lába alól kihúzni a talajt a privatizációs bravúroknak. Ámbár lehet, hogy egészen másról van szó. Arról, hogy az említett átlagpolgárnak, akit már csak egy egyszerű „szavazópolgárként” tartanak számon, olyannyira elfogyott az ereje, hogy már tiltakozni sincs kedve.
