Ahogy az újságíró kollégáktól megtudtam: a kocsma nemcsak egy hely, ahová lerészegedni járnak az emberek, hanem miniatűr parlament, ahol a falubéliek összeülnek, hogy megtárgyalják az őket leginkább érdeklő eseményeket. Ezt őseim is állították, akik maguk is látogatták ezt a rurális vendéglátói létesítményt, vagy ahogyan én nevezem: önjelölt önkormányzati intézetet.
Azt is gyorsan konstatálnom kellett, hogy a kocsmában nemcsak alkoholt és információt kap az ember, ha kér, hanem éppenséggel taslit is. Mégpedig nagyot.
Rekreációs kocsmalátogatóként és lelkes hobbizenészként több elcsattant pofont láttam élőben, mint amennyit három Bud Spencer-filmben egyszerre (pedig ott aztán ütik egymást tisztességesen)!
Hasonlóan, ezeken a helyeken vastagon mérik a tudományos jellegű információkat is. Igaz, feltétlenül hinni kell az alternatív gyógymódokban, és el kell fogadni a radikális szemléletmódokat is. A gyógykezelések közül a kocsmákban futótűzként terjed az a nézet, hogy a másnaposságot a legjobban újabb berúgással lehet a legjobban kikúrálni, nem pedig alvással, vitaminokkal. A radikális szemléletmódokkal szembeni tolerancia pedig akkor a legszükségesebb, amikor az enyhén illuminált beszélgetőtársunk arról próbál bennünket meggyőzni, hogy Tito nem az Egyesült Államok elnökével tárgyalt Jugoszlávia és a Nyugat viszonyainak rendezéséről, hanem Gojko Mitić ügyeletes indián törzsfőnökkel.
