Finnországban 2016-tól nem tanítják a gyerekeket kézzel írni. Azért nem, mert úgy gondolják, nincs rá szükség. Már most csaknem minden kisgyermek táblagéppel jár iskolába. S ha valaki manapság nem tudja használni a számítógépet, az számít írástudatlannak, nem az, aki nem kerekíti szépen vagy akár csúnyán is a betűket.
El sem tudom képzelni, mi lesz ennek a vége. Úgy nőnek fel a gyerekek, hogy nem tudnak majd kézzel írni? Biztos, ha már nem tanítják meg őket. Nagyon sok mindent nem tudtunk elképzelni 20-30 évvel ezelőtt, s lám, bekövetkezett.
A Magyar Szó volt az első napilap Szerbiában, amely 1987-ben áttért a számítógépes tördelésre, anyagbevitelre. Nagy lépés volt ez. Emlékszem, mennyire örültünk, hogy nem kellett verni az írógépeket, nem kellett a papíron javítani… Aztán csak futottak az évek, és egykettőre eljutottunk a világhálóig, amelyen keresztül szinte minden elérhető, meg az okostelefonokig. Az iPad meg az iPhone már minden fiatal zsebében ott lapul. A különbség köztünk, internetbevándorlók meg a fiatalok között óriási. Nem akkora, mint amekkora volt a szüleink és közöttünk. Az informatikai forradalom okán sokkal, de sokkal nagyobb. S ezt a különbséget nem lehet ledolgozni: mi megtanultuk a számítógépet kezelni, ők beleszülettek a mobiltelefonos, táblagépes világba. Egészen pontosan másként jár az agyuk, mint nekünk, akik még kerekítettük a betűket, s a számítógépek létezésén, majd a világhálón csak csodálkoztunk eleinte, de fel nem tudtuk fogni, hogyan is működhet egy mindent behálózó rendszer.
Óriásit fordult a világ. Ennek következményeként eltűntek a mozik, nyomtatott könyvet vagy újságot alig olvas valaki, s sorolhatnám még a következményeket. De mi magunk is megváltoztunk. Gondoljunk csak a mobiltelefonok előtti világra.
Lehet, hogy a kézzel írás tanításának megszüntetése sem olyan szörnyű hír, mint amilyennek látszik?
Én nem tudom, tényleg nem tudom.
