Ha visszagondolok az elmúlt esztendőre, úgy tűnik, hogy szinte semmivel sem volt különb, mint az utóbbi nem is tudom hány év, amelyről azt mondtuk, hogy valahogyan túléltük. Nem azt látom, hogy lendült volna előre az ország szekere, hanem azt, hogy mint ahogyan a fuldokló ember kapálózik az életéért, úgy hoztak meg ilyen-olyan rendeleteket, amelyekkel meg akarják menteni a csőd szélén egyensúlyozó országot.
S hogy ezek a módszerek mennyire hatékonyak, azt a szakemberek biztosan ki tudják számolni. Meg is tették. Az ellenzékiek szerint, meg a neves közgazdászok szerint is, Szerbia a vesztébe rohan, ugyanezeket a számokat a kormánypárti szakértők életmentő lépéseknek tartják, ilyen például a fizetés- meg a nyugdíjcsökkentés. Hogy kinek lesz igaza, azt a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni, mint már annyiszor. Jó sokára.
Egy újabb olyan év volt ez, amelyet úgy jegyzünk meg, hogy a kínlódás, a nélkülözés és a bizonytalanság éve. Azzal a nagyon nagy különbséggel, hogy a fiataloknak meg a középkorúaknak már elfogyott a türelmük és vándorbotot vettek. El sem tudjuk képzelni, mennyien.
